– Fiatalságom legszebb éveit töltöttem Gyulán, ott váltam igazán férfivá, számos fiatalkori élmény köt oda. Most viszont már a 16. kerületben élek, és a budapesti pulzáló városi lét, az állandó pezsgés sem érdekel igazán, a kertvárosban nyugiban töltöm a napjaimat a családommal – mondta az énekes, akinek a családi ház, a kert, az udvar hiányzik leginkább Gyuláról. A kerri munkával is szívesen foglalkozna, ráadásul gyerekei, Nimród és Bíborka is ott érezhetnék igazán jól magukat. Amíg azonban ezt nem tehetik meg, addig maradnak a vidéki kiruccanások és nyaralások, hogy kicsit kiszakadjanak a lüktető Budapest vonzásából.
A Magna Cum Laude frontembere egyébként egy nagyszabású vállalkozásra adta a fejét zenekari társaival: közösségi szavazást indítottak következő daluk témájáról egy hazai sörmárkával közösen. A kérdés, amit feltettek a rajongóknak, mindenkihez közel áll, hiszen a vidéki települések szépségeit énekli meg hamarosan a zenekar. Mező Misi a pályázat kapcsán a kezdetekről és egy kicsit a jövőbeli terveiről is elárult.
A Magna Cum Laude zenekar eredeti neve MINK volt, amelyet Kara Misi és Szabó Tibi alapítottak, Mező Misit csak később hívták meg énekelni a formációba. Akkoriban a zenekari tagok mindenkit ismertek Gyulán, főleg zenész berkekben, így még nagyobb megtiszteltetés volt Misinek, hogy annyi művész közül éppen rá esett az alapítók választása. Azóta eltelt csaknem 16 év, és a fiúk ugyanazzal a lelkesedéssel kezdenek bele minden munkába, mint annak idején. Azt viszont nem felejtik el, hogy Gyula mit adott nekik, így nemrég egy dalt is írtak szeretett városukról.
– Új közegbe kerülve új impulzusok értek, új kapcsolatokat, barátságokat köszönhetek ennek a városnak, természetes, hogy eljött az idő, hogy énekeljünk erről a szép helyről – meséli Misi, aki azt is elmondta, hogy itt nem álltak meg. – Amikor megjelent a Legjobb otthon című dalunk, amit Gyuláról írtunk, az Arany Fácán márkacsapata is felfigyelt rá és megkerestek minket, hogy miért nem éneklünk a többi vidéki településről, hiszen ők is megérdemlik. Az ötletet nagyon jónak tartottuk, minden település nem fér be egy dalba, így hirdettük meg a pályázatunkat, mellyel a legjobb otthonokat keressük, amiket megénekelhetünk – mondta.
Misinek egyébként számos kedvenc települése van:
– Én az Alföldön nőttem fel, ami nem sok természeti, földrajzi látványosságot nyújtott. Ha már egy pici dombocskát látok, mosolyt csal az arcomra a látvány. A magaslatok szerelmese vagy ok. Szeretem a Balatont és környékét a Velencei tavat, Pilist, Villányt és imádom Tokajt is, Mád az a hely, ahol el tudnám képzelni az életem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.