Celeb

Muri Enikő: Ha most teherbe esnék, az sem volna baj!

Kósa-Boda Veronika

Létrehozva: 2015.08.12.

Mint két szerelmes kamasz, úgy bolondozik, csipkelődik és bújik össze minden pillanatban Muri Enikő és vőlegénye, Karesz. És bár tinédzseres hévvel ölelkeznek, nagyon is komolyan és tudatosan építik a közös életüket.

A színész-énekesnő és operettszínházi ügyelő kedvese egy éve esett szerelembe, tavasszal pedig az eljegyzésüket is megtartották. Mióta Enikő és Karesz egy pár, azóta beszélgettek az eljegyzésről, az énekesnő mégis meglepődött, amikor eljött a nagy pillanat.

– Az első évfordulónkat ünnepeltük egy étteremben, nem számítottam rá, de azért titkon bíztam benne, hogy itt majd megtörténik. Babonából nem vettem fel egy darab gyűrűt sem – eleveníti fel élete egyik legszebb napját Enikő.

– Nem tudom, hogy illik-e, de én azonnal megkérdeztem, hogy akkor mikor lesz az esküvő. Vidéki lagzit tervezünk jövő nyárra – vázolja terveit az énekesnő. – Kitaláltunk egy sorrendet: lánykérés, esküvő, házvásárlás, aztán a gyerek, de egyrészt még nem találtunk olyan házat, ami tetszene, másrészt én már négy éve babáznék, úgyhogy ez a sorrend akár fel is borulhat. Ha most teherbe esnék, az sem lenne baj. Legalább két gyereket szeretnénk – így Enikő.

Teljes cikkünk és további érdekességek a Bors Extra nyári magazinban, keresse az újságosoknál! 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek