Celeb

Lévai Adri Dubajban tényleg nem szexelt pénzért

Bors

Létrehozva: 2015.08.05.

Ügyesen magyarázza a bizonyítványát a szexi nyuszilány – Dubajban nem szexelt pénzért.

Kikelt magából Lévai Adrienn, a legnépszerűbb magyar sztár a Facebookon. Az egri származású modell kikérte magának, hogy ex-nyuszilányként aposztrofálják, hiszen Mexikóban, az USA-ban és Venezuelában jelenleg is a magazinban szerepel, vagy szerepelni fog. És egyébként is, folyamatosan lemezlovas és modell is, csak épp nem itthon.

„De nyilván, ha annak nem járnak utána, hogy sosem jártam Dubajban, annak miért is járnának, külföldön hány magazin és weboldal állandó szereplője vagyok! Ja és igen, én itthon nem szerepelek, mint látszik
a like-számokból, nem is szorulok rá...” – írta Adrienn.

A Bors ugyanakkor rábukkant egy érdekes tényre, amely szintén Adri állítását látszik erősíteni: az egyik jelenleg is tárgyalási szakban lévő prostiper vádiratában is az szerepel, hogy a csinos modell már 5-6 évvel ezelőtt is vállalt munkát külföldön. Az ügyészség dokumentációjában a 2. vádpont 66. bejegyzése szerint a vádlott „2009-2010. év folyamán Lévai Adriennt kiközvetítette Franciaországba azzal, hogy ott nyújtson szexuális szolgáltatást arab személyek részére.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196646_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715092219
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715092219
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715092219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715092219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715092219
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria