Kiborította a tévénézőket az István, a király

A producer, Rosta Mária tudja, miért hőbörögnek a nézők:

– Jóllehet, a televízióban nem jön át annyira egy ilyen monumentális produkció, de azért remélem, a tévénézőkre is hatott az előadás. Tizennyolcezer eladott jegy, és vidéken is hasonlóan jól állunk. Vannak olyan városok, ahol kétszer is megtelik a sportcsarnok. Kevés mű képes erre harminckét év után is.

A hivatásos kritikusok – talán tévén nézték – kegyetlenül lehúzták az előadást. A vitriolos írásairól híres Fáy Miklós a „nagyon halovány és kevéssé tehetséges Novák Péter-rendezésről” ír, Feke Pálról azt, hogy „megteszi a tőle telhetőt, és kicsit sem az, aminek igazi hatása lehetne”. Nagy Feró is megkapja a magáét: „a hangja maradékával körülbelül annyira hiteles, mint az általa elvállalt reklámokban”. Varga Miklósról: „…néhány percig jól ráijesztett az emberre: tényleg ezen a fakó, testetlen orgánumon fog szólni a szent király? Aztán megszokja őt a néző…” Egyedül Deák Bill Gyula győzte meg Fáyt. A Népszabadságban megjelent kritikája címe is így szól: Bill, a király.

Puskás Panni a hvg.hu-n, Öregfiúk stadionkoncertje címmel azt írja: „Novák Péter lehúzott egy újabb bőrt az István, a királyról, hogy a rockopera Alföldi 2013-as rendezése után ismét visszasüllyedhessen megszokott helyére: az olcsó népszórakoztatásba”.

Rosta megvédi a szereplőit, rendezőjét és az előadást:

– Varga Miklós először énekelhetett a Királydombon. Vikidál Gyulának is felajánlottam a lehetőséget, de nem vállalta, így jött Feke Pál Koppány szerepére. Komoly, fegyelmezett énekes, jó színpadi ember. Ugyan Pali nem rocker, de erős musicalszínész, aki a játékával kitűnően megoldja a feladatot. Ráadásul kettős hendikeppel indult, hiszen Vikidálhoz hasonlítják, és ott állt mellette Varga Miklós. Keresztes Ildi telitalálat. Gigi pedig 2015 Rékája, akitől két dolgot vártunk el, szép legyen, és szépen énekeljen. Mindkettőnek kiválóan megfelelt.

Rosta szerint nem szabad ezt az előadást összehasonlítani az 1983-as filmfelvétellel.

– A mostani nézők az István, a király lemezközeli nosztalgiaváltozatát látták. Bródy el is mondta valahol, hogy eredetileg rockoperát írtak lemezre, soha nem gondolták volna, hogy egyszer lehet belőle akár egy Alföldi rendezésű mű. Mert eddig az volt a legvitatottabb verzió. A miénk egy lemezfelvételhez hasonlító variáció lett. Ezúttal is boldog volt, aki látta, és a szerzők is elégedetten álltak a színpadon. Novák pontosan megértette a szándékot. A nézők Billt, Ferót és Mikit akarták. Nosztalgiázni jöttek, nem akartak értelmezni. Harminckét sikeres évet tudunk magunk mögött, reméljük, hogy az István, a király mindenkihez megtalálta az utat! (Jegyzetünk itt.)