Harangozó Teri nemrég vesztette el testvéreit

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 29. 10:00
Családi tragédiák sora sújtotta az elmúlt időszakban a súlyos műtéten átesett Harangozó Terit: tavasszal temette a nővérét, Annát, Péter testvére tavaly halt meg.
B. M.

Rajongói, szerettei, barátai egy emberként aggódnak Harangozó Teriért. Mint azt a Bors megírta, az énekesnő csütörtökön túlesett egy súlyos műtéten, amely úgy tűnik, hosszabb felépülést igényel. Így kétségessé vált, hogy három hét múlva képes lesz-e Aradszky László koncertsorozatának sztárfellépőjeként színpadra állni.

– Nem tudom, hogy ott tud-e lenni, ideges vagyok, nem szeretnék nyilatkozni – mondta lapunknak Aradszky, amikor tegnap telefonon megkerestük. És nemcsak ő van zaklatott állapotban. Rokonai is nagyon féltik, és várják a kedvező híreket. 

– Mostanában sokat betegeskedett, a szíve is, meg vannak ott másféle bajok is, de hogy mi az igazság, nem tudom – mondta egyik közeli hozzátartozója Bátyán. Harangozó Teri ugyanis ott született. A rokon azt is elmondta, hogy lelkileg egy megterhelő időszak volt ez a 72 éves művésznő számára.

– Nem nagy a rokonság, de aggódik mindenki. A nővérét, Annát tavasszal temették, a bátyja, Péter pedig tavaly halt meg. Teriről meg csak annyit tudunk, hogy kórházba került. Reméljük a legjobbakat! Amióta nincs túl jó egészségi állapotban, ritkábban jár haza – mesélte az énekesnő rokona. 

Mint ismert, az elmúlt hónapokban Harangozó Teri többször panaszkodott az egészségi állapotáról, említette keringési zavarait, pajzsmirigy-alulműködését, csontritkulását. Múlt pénteken mentő szállította egy budai
kórházba.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.