Gépfegyverként lő Bódi Sylvi csúnyája! – fotó

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 31. 20:30
Régóta készült arra a nyuszilány, hogy meg tudja csinálni a most következő gépfegyver-pózt, aminek alapfeltétele, hogy annyira tegye szét a lábát, amennyire szinte lehetetlen.
Bors

A szörfözés mellett Bódi Sylvi kedvenc sportja a rúdtánc, ezáltal pedig régóta a mienk is, a nyuszilány ugyanis rendszeresen megosztja nagyszabású sportsikereit Facebook-oldalán is. Így nyerhetünk betekintést időről időre Sylvi lábai közé, illetve, bocsánat fejlődésébe.

Hosszú hónapokon keresztül csak álmodtam róla, hogy ezt a trükköt, amit "Machine gun"-nak hívnak, egy nap majd én is meg...

Posted by Bódi Sylvi Fan Club (hivatalos) on Monday, August 31, 2015


Sylvi a rúdtáncgyakorlás közben a napokban lépett új szintet, a kitartó nyújtásnak és erősítésnek köszönhetően már képes az úgynevezett Machine gun, vagyis gépfegyver formára is. Ez azzal jár, hogy lábait olyannyira szétteszi, hogy azt földi halandónak szinte felfogni is lehetetlen, egyiket a feje fölött is átemeli, a bokáját kezével fogja - mindezt persze a rúdon, nagyon-nagyon apró felszerelésben. Minket lefegyverzett vele, az biztos, az eredmény igazán lenyűgöző. Nem csoda, hogy még Sylvi is ujjongott örömében, amikor sikerült a mutatvány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.