Depresszió kínozta a Megasztár ezüstérmesét

Megasztár
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 25. 12:00
Vidéken kezdett új életet Szakos Andrea, a Megasztár 6 második helyezettje. Az énekesnőnek nem jött be a fővárosi élet.
D. Á.

Míg a tehetségkutató műsorok vidéki szereplői általában alig várják, hogy a fővárosban élhessenek, és élvezik a hirtelen jött nyüzsgést, addig Szakos Andi, a Me­gasztár 6 ezüstérmese mindent hátrahagyva menekült előle. Depreszszióba zuhant Budapesten, ezért hazaköltözött a szülői házba, Tiszavasváriba, ahol egy helyi zenekarral lép fel.

A külseje is drasztikusan megváltozott, az egykor vékony, rövid hajú rocker most nőiesen teltkarcsú, fekete hajú szolid lány.

– Kicsit sok volt a felhajtás. Imádtam a Megasztárt, de lelkileg megterhelt. Szerettem volna visszavonulni, magamba szállni. Pesten nem jártam sehova, a depresszió is elfogott. Úgy döntöttem, új életet kezdek, ez pedig jól sikerült – árulta el a Borsnak Andi, aki vőlegényét is elhagyta, hogy tiszta lappal induljon. Hazaköltözése után szinte azonnal érkezett egy felkérés: legyen Oláh Ibolya utóda a Karmapirin zenekarban. Azóta hetente két-három alkalommal is színpadra lép.

– Megtaláltam önmagam, boldog vagyok! Noha híztam vagy tíz kilót a Megasztár óta, ez sem zavar, jól érzem magam a bőrömben. Nem sanyargatom magam, megeszem, amit megkívánok. Szerintem a szerelem és a boldogság hozta meg az étvágyamat! – nevetett Andi. – Egyébként amikor a műsorban vérbeli rockerként akartam érvényesülni, durván hatott rám ez a zenei irányzat: „monoklis” sminket csináltam magamnak, furán öltöztem, ciki voltam. A műsor alatt próbáltak nőt faragni belőlem. Mindig azt mondták, nem vagyok betonpillangó, hagyjam, hogy előjöjjön belőlem a nő. Valamennyire sikerült átalakulnom, már nem festek magamnak „halálfej” szemeket – nevette el magát Andi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.