Celeb

A férfi, akinek véletlenül ráélveztek az arcára 18+

Bors

Létrehozva: 2015.08.29.

A romániai születésű Steve Holmes majdnem 1500 pornófilmben szerepelt, és ugyan Michelle Wildot is többször magáévá tette, nem mindig úgy alakultak a dolgai a kamerák előtt, ahogy azt eltervezte. Minden idők legcikibb felvétele, ami egy pornósról készülhet.

A pornóban jártasabbaknak talán nem hangzik idegenül egy bizonyos Steve Holmes neve. A romániai születésű, de német állampolgár Holmes-ról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy viszonylag későn, 35 éves korában kezdett el pornózni, de sosem volt egy lusta fickó, eddig majdnem 1500 filmben játszott. 

Bár idén márciusban már 54 éves múlt, még mindig forgat és rendezőként is találkozhatunk a nevével. 

A nem éppen pornós kinézetű Holmes nevéhez fűződik pl. Michelle Wild első filmje is, de ezen kívül is többször  forgatott a magyar szépséggel. 

Volt viszont neki egy igen kellemetlen élménye is, amire azt is mondhatnánk, hogy visszanyalt a fagyi. Ha ide kattintanak és megnézik ezt a 30 másodperces, ún. double penetration műfajú videót, érteni fogják, miért a fagyis mondás (Holmes az alul fekvő úriember a jelenetben, amit utólag valószínűleg duplán megbánt már, főleg, hogy a felvétel minden valamirevaló pornós bakis összeállításban ott van). 

Ha a díjait nézzük, akkor egyébként pláne nem akárki a szakmában, 12 elismerést kapott pályafutása alatt, volt az év legjobb külföldi férfi pornósa is, méghozzá kétszer!

Holmes-nak nem volt könnyű gyerekkora: hét éves volt, amikor szüleivel egy bulgáriai nyaralás közben átszöktek Törökországba, hogy menedékjogot kérjenek a német konzulátuson. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034910
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034910
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség