A kiváltó ok: György Bence, a TV2 programigazgatójának februári távozása, majd Andor Éva párjának, Gábor Lászlónak, a Tények főszerkesztőjének menesztése. A két férfi és négy szerkesztőtársuk gondolkodik – értesüléseink szerint – a fent említett internetes portál indításán, amelynek finanszírozására Habony Árpádot akarják megnyerni.
– Nagy a bizonytalanság, csak remélni tudjuk, hogy minden a megszokott rendben megy tovább – mondta egy, a TV2-nél dolgozó informátorunk. Úgy tudjuk, hogy a hírszerkesztőség dolgozói eddig alig kaptak tájékoztatást, a következő hónapra ígértek nekik némi információt.
– Senki nem számított erre. Biztosan lesznek még, akik lelépnek, mert a felmondott szerkesztők csábítják magukkal a riportereket. Még azt is suttogják, hogy Kőrösi Gábor és Várkonyi Andrea szintén lelép, új emberek lesznek a szerkesztők – folytatta informátorunk.
Kőrösi és Várkonyi azonban azt mondja: nem megy.
– Szó sincs arról, hogy távoznék, sőt, ősztől új feladataim is lesznek. Nyolc éve dolgozom a Tények csapatában, nem tervezek ezen változtatni – mondta Kőrösi Gábor.
– Én nem tudok arról, hogy szándékomban lenne távozni a csatornától. Tizenöt éve dolgozom a TV2-nél, ragaszkodom a Tényekhez és ehhez a televízióhoz – így Várkonyi Andrea.
– Minden szerkesztőség életében van természetes fluktuáció. Nálunk ez éppen egybeesik a Tények megújítási törekvéseivel: új koncepció mentén dolgozunk, és akiknek mások az elképzeléseik, azok távoznak most – közölte Azurák Csaba, a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztője. – Néhány kollégáról van csupán szó, miközben a szerkesztőség több mint negyven főből áll. A hangulat pedig kifejezetten jó, nem véletlen, hiszen a Tények szárnyal. A múlt héten is piacvezető volt az összes célcsoportban. A Tények tehát vonzó, nagy presztízsű szerkesztőség, naponta keresnek meg kiváló szakemberek, akiknek minden vágyuk, hogy nálunk dolgozzanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.