Várhegyi Lucas Palmira lecsúszott a felvételiről

felvételi
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 25. 10:00
105 ezer jelentkezőből 72 ezret felvettek valamelyik felsőoktatási intézménybe, közülük 55 ezer diák ösztöndíjjal kezdheti meg tanulmányait.
P. Zs.

A legnépszerűbb egyetemek között nem volt nagyobb változás tavalyhoz képest, ismét az ELTE-t választották a legtöbben alap- és mesterképzés esetén is. A top 5-ben helyet kapott még a Műszaki Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem is.

Csütörtök este az Orczy téren összegyűlt tömeg egy emberként izgult. A ponthatárokat 20 órakor kezdték nyilvánosságra hozni, és 22 percen belül már mindenki tudta a jó vagy a rossz hírt. A felvételi eredményekről mindkét esetben fontos tudni, hogy augusztus 5-ig küldik ki a hivatalos értesítést e-mai­len. Itt a pontozás menetéről is tájékozódni tudnak az érintettek, és ha bármi hibát találnak, jogorvoslatot nyújthatnak be augusztus 15-ig postai úton az Oktatási Hivatalhoz, Balog Zoltán emberi errőforrások miniszterének címezve.

Azoknak, akik most nem jutottak be, esetleg nem jelentkeztek sehova, de meggondolták magukat, segítséget nyújthat a pótfelvételi. Erre csak online lehet jelentkezni, és egy helyet lehet megjelölni, abból is az önköltségeset. A jelentkezés határideje augusztus 10., és a ponthatárok kihirdetése augusztus 26.

A Rising Star győztese, Várhegyi Lucas Palmira is idén érettségizett, és a felvételi ponthatárok kihirdetésére váró nagy tömegben sikerült lefotózni, ám kiderült, csak barátnőjéért izgult.

– Nem adtam be jelentkezést felsőoktatásba, csak a barátnőmet kísértem el, és érte szorítottam, hogy bekerüljön. Én a Kőbányai Zenestúdióba szeretnék majd felvételizni, de sajnos lecsúsztam a vizsgáról. Augusztusban lesz a pótfelvételi, amire már most nagyon készülök. Énekből és szolfézsból fognak meghallgatni – magyarázta a Borsnak a fiatal énekesnő, aki tanulmányai során minden figyelmét a zenetanulásra fordítja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.