Erős, karakteres, mindent kézben tartó nő, aki úgy rángatja marionettbábuként az embereket, amikor és ahogyan csak akarja.
Nebahat Çehre minden szerepére illik ez a leírás, legyen az a Tiltott szerelem, a Szulejmán validéja, vagy a Törökországban most futó, Szerelem és pénz című sorozat. Bármilyen hihetetlen, a török színésznő a 71. életévében jár, de karcsú alakja, stílusa és mindenekelőtt vidám természete miatt húsz évet is letagadhatna.
Ezért is furcsa, hogy egyedül él.
– Megvan az előnye és a hátránya is, hogy egyedülálló nő vagyok. Akkor is erősnek kell mutatkoznom, ha a lelkem a szenvedés hullámain hánykolódik. Különösen ebben a mai világban, hiszen ahhoz, hogy fennmaradjak, acélosnak kell lennem – sorolta Nebehat, aki azt is elárulta, ugyanezt érezte, amikor húsz évre kilépett a filmvilág képzeletbeli kapuján.
– Az én döntésem volt, de nem volt túl jó érzés, hogy az emberek azt is elfelejtették, hogy létezem – tette hozzá a színésznő, aki 16 évesen török szépségkirálynő volt, és ő képviselte hazáját a londoni Miss Universe-választáson. Egy évvel később már megvolt az első filmszerepe, majd futószalagon érkezett a többi. A legmeghatározóbb az volt az életében, amikor 20 évesen megismerte a tizennégy esztendővel idősebb Yilmaz Güneyt.
Szélsőséges, érzelmektől fűtött kapcsolat volt, s annak ellenére, hogy sokáig együtt voltak, házasságuk mindössze tizenöt hónapig tartott. Tíz évvel később hozzáment Yavuz Demir kosarashoz, akivel három évig alkotott egy párt. Teherbe esett, de elvetette a magzatot, mert úgy érezte, szakítás lesz a viszonyuk vége.
– Mostohaapa nevelt és nem akartam, hogy az én gyerekem is ugyanezen a tortúrán essen át. Megfogadtam, csak akkor alapítok családot, ha biztos leszek a kapcsolatban – magyarázta Nebahat, de ez nem történt meg.
– Soha nem éreztem, hogy hiányozna a szerelem. Ha nincs emocionális kötődést, még vacsorázni sem megyek el senkivel, s ez a színészkollégáimra is vonatkozik. Ebben a korban már egyre nehezebb olyan embert találni, akivel egy a cél, de nem vagyok magányos. Ha megismerek valakit, aki felpezsdíti az életem, felismerem, de ha ez nem következik be, akkor sem sajnálkozom – mondta őszintén Çehre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.