Biciklivel esett el a 71 éves Tahi-Tóth

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 04. 09:00
Tahi-Tóth László látványos és ijesztő biciklis bukásával indult a Szerelmesek Fesztiválja. A művész nem szenvedett komoly sérülést.
Tukacs Tekla

Időutazáson vehettek részt azok, akik ellátogattak a szentgotthárdi Szerelmesek Fesztiváljára. Az ötnapos rendezvényen tucatnyi mozifilmet vetítettek a szervezők, köztük Bacsó Péter 1965-ös Szerelmes biciklisták című alkotását, melyben Orbán Tibor és Uri István mellett, Tahi-Tóth László játszotta a főszerepet. A vetítés után az est díszvendége a 71 éves Tahi-Tóth volt – számolt be a napokban a Nyugat.hu internetes oldal. Az ősz színész emlékezetes belépővel érkezett a közönség elé.

– A szervezőknek az a kitűnő ötletük támadt, hogy egy retró kerékpárral guruljak be a színpadra. Mivel a film utolsó jelenetében eltávolodom a kamerától, frappáns ötletnek tűnt, hogy betekerjek – magyarázta a Borsnak a művész.

A megvalósítás már kevésbé volt sikeres: a mű­vész elesett a színpad felé tartva.

– Kicsit elszoktam már a kerékpározástól, de nem történt komoly baj – nyilatkozta szűkszavúan Tahi-Tóth, majd inkább olyan kellemes emlékekre terelte a szót, melyeket a film idézett fel benne. Volt mit mesélnie, mivel két hónapon át folyamatosan a Balaton-parton forgattak.

– Akkoriban mindenki autóstoppal utazott, a kerékpár igazi luxuscikknek számított, mi pedig egy bringás filmben szerepeltünk. Óriási élmény volt! Fiatalok voltunk, élveztük a nyarat, csajoztunk, és sztárnak éreztük magunkat, miközben a stábbal körbeutaztuk a tavat – nosztalgiázott a színész, aki még egy hajót is elkötött cinkos színésztársával, Orbán Tiborral.

– A stábnak volt egy vitorlása, amit mindig beúsztattak a képbe. Egyik este Tiborral úgy döntöttünk, hogy elkötjük a csónakot, ám azzal nem számoltunk, hogy egyikünk sem ért a hajózáshoz. Pechünkre hajótörést szenvedtünk, és a túlparton kötöttünk ki. Másnap reggel egy autót küldött értünk és a törött hajóért a bosszús stáb – mesélte nevetve a művész.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.