Bangó Margit végre láthatta a földijét

Szerényi László
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 28. 11:00
Két pálya, ugyanott, és mégsem ért össze soha, bár mindketten Vásárosnaményiek.
BM

Nemrég derült ki: Bangó Margit Kossuth-díjas énekesnő és az Operettszínház sztárja, Szerényi László ugyanott nőttek fel. Mindketten a Szabolcs megyei Vásárosnaményből származnak, és bár ugyanúgy a művészpályán érnek el sikereket, tegnap találkoztak éle­tükben először.

– Azt a szeretetet, őszinteséget nem lehet mímelni, csinálni, ahogy a kapun keresztül megláttam a kobakodat. Istenem, ez a gyerek... – árulta el Bangó Margit, mit érzett, amikor meglátta az Operettszínház színészét, akit otthonában fogadott, hogy megismerkedhessenek. 

– A mai napig Naményben tudok megnyugodni. Ahogy elérem a várost, lelassítok az autómmal, lehúzom az ablakot, és nagyot szippantok a levegőből. A sors fintora, hogy Margittal még eddig soha nem találkoztunk – mondta Szerényi László – aki augusztusban a Szentivánéji álom címû musicalben szerepel Baján –, mire a Kossuth-díjas énekesnő így kontrázott: 

– Olyan földből, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, ilyen jó, zsíros, fekete földből csak ilyen jó termések születnek – mondta a művésznő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.