A 2014-es X-Faktor ezüstérmese a műsor után egy duó énekesnője volt, néhány hónapja szólókarrierbe kezdett. Juli az éjszakai élet egyik legfelkapottabb helyén, a Gozsdu Sky Terrace-on lépett fel kedd este, ami szépen megtelt, mire az egyedi stílusú énekesnő pöttyös mini shortjában, fodros-bodros hajával a színpadra
lépett. Juli akusztikus hangszerelésben adta elő saját szerzeményeit a bazilikával és a Citadellával szemező tetőteraszon, ahol legnagyobb meglepetésére egykori mentora, Little G is megjelent.
– Pár nappal ezelőtt érkeztem haza, egy kisebb turnén vagyok itthon, és gondoltam, meglepem Julit – árulta el a Borsnak az Amerikában élő magyar zenész.
– Örülök, hogy sok helyre hívják Julit fellépni. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy az emberek meglássák, ő valami mást képvisel, ami az én szememben nagyon nagy érték. Tiszta szívből kívánom, hogy nagyon sikeres legyen, és ne csak Magyarország, egész Európa megismerje.
A producer máig tartja a kapcsolatot az énekesnővel, rendszeresen leveleznek. Juli az Electric című első dalát is G-nek küldte át először, ő pedig elsírta magát a felvétel hallatán. Horányi Julinak viszont a szava is elállt, amikor fellépése közepette megpillantotta szeretett mentorát.
– Láttam, hogy G itthon turnézik, de nem tudtam, ráér-e, azt meg főleg nem, hogy eljön. Persze titkon azért reménykedtem benne, és most nagyon boldog vagyok, hogy itt van – árulta el az énekesnő, aki a mai napig számíthat a blueszenészre.
– Segítek, amennyire Juli szükségét érzi, és amennyire tízezer mérföldről lehet. A többiekkel is tartjuk a kapcsolatot, nézem, ki-mit csinál, hogy halad, és ha kérik, természetesen szívesen segítek – mondta G, aki láthatóan túl van élete egyik legnehezebb periódusán. Pár hónapja ugyanis villámcsapásként érte a hír, hogy a felesége válni akar. Mára viszont: köszöni szépen, jól van.
– Nem igaz a hír, hogy a gyereket elvitte a feleségem. Nem volt köztünk vita. Ugyanannyi időt tölt velem a kisfiam, mint az anyukájával. Minden rendben van, nemsokára megyek haza, és strandolunk egyet Asherrel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.