Vastag Tamás: Szerelempárti vagyok

– Gondolta volna öt éve, hogy egy varázs­ütésre ekkorát változik az élete?
– Ilyet nem képzeltem el, nem készültem rá, de örülök, hogy így alakult. Nem számoltam ezzel, csak sodródtam, és próbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből. Örülök, hogy így élem az életem.

– Öt éve még a bátyjánál, Csabánál lakott. Azóta önállósodott?
– Már van saját albérletem, ott tengetem a napjaimat. De minden nap beszélünk telefonon, legalább kétnaponta találkozunk, együtt edzünk, mozizunk.

– Egyedül él, vagy a barátnőjével?
– Nem vagyok magányos. Azt, hogy van-e barátnőm, „nem lehet tudni”. Most az az álláspontom, hogy jobb, ha a magánéletem megtartom magamnak.

– Akárcsak a bátyja, Csaba. Ő sem beszél a barátnőjéről.
– Neki nincs a döntésemben szerepe.

– Mikor volt életében először szerelmes?
– Régen minden nőbe beleszerettem, aztán felnőttem. Érdekes érzés, a legerősebb motiváció, ez az, amire mindenki vágyik. Szeretni és szeretve lenni jó! Tizennégy, tizenöt lehettem, amikor először lettem igazán. Persze nem akarok senkit megbántani, hiszen már az oviban is voltam szerelmes. Csak akkor minden lányba. Van róla egy videofelvétel, ahogy a kamerába belemondok hat-hét nevet is, akikért dobog a szívem.

– Mikor kezdett megkomolyodni?
– Amikor középiskolás lettem, már nem fogtak olyan szigorúan édesanyámék. Az hozta a változást, hogy lett szabadidőm. Persze még tizenhét évesen is haza kellett érnem este tízre, de akkor is szabadabb voltam. A szabadidős programok alatt meg lehetett ismerkedni lányokkal...

– Milyen típusú lányok jönnek be?
– Nincs típusom, konkrét ízlésvilágom, minden barátnőm más volt, nem hasonlítottak egymásra. Baromi sokat beszélek, beszélgetős figura vagyok, ezért a sok együtt töltött idő, a kommunikáció az, ami miatt szerelembe esem. Azt kell mondjam, szerelempárti vagyok! Az tök jó dolog. Sokáig hagytam, hogy az érzések határozzák meg az életem. De ahogy öregszem, igyekszem a lehető legracionálisabban gondolkodni. Már kevésbé hagyatkozom az érzéseimre, igyekszem logikusan is gondolkodni. De egyiket se viszem túlzásba.

– Romantikus alkat ön?
– Persze! Nagyon is romantikus vagyok. Arra még nem panaszkodtak soha! Szeretem a tartalmas programokat, de igazából az sem zavar, ha otthon maradunk.

– Nagyon megviseli a szerelmi bánat?
– Ifjú koromban volt egy viharos kapcsolatom. Hol ő, hol én szakítottam. Komolyan, nem is tudom, hogy lett vége. Nagy szerelem, nagy dráma, nagy tönkremenés. De életem első szerelmével szakítani sem volt kellemes. Kicsit lassú vagyok, mindig kell egy kis idő, míg felfogok dolgokat. Például, mikor a nagymamám meghalt, még a temetésen sem fogtam fel igazán, hanem csak egy hónap múlva. Így van ez a szakításnál is. De abban hiszek: ha egy kapu bezárul, akkor egy másik kinyílik. És fontos az is, hogy időnként szabadnak érezd magad.

– Ön szerint milyen egy tökéletes, romantikus program?
– Az ideális, romantikus programban rengeteg élelmiszer szerepel. Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Én az a férfi vagyok, akihez a gyomrán át vezet az út. Szeretem, ha jóllakhatok, aztán aludhatok kicsit. Amit nálunk egyébként elegánsan csak Forma–1-nézésnek hívnak.

– Beszéljünk kicsit a munkáról is! Megvetette a lábát a színházban, háromban is játszik. Folytatódik a karrierjének ez a vonulata?
– A Játékszínben, a Tied a világban, de Békéscsabán is játszom. A jövő évadra is vannak megkereséseim, például Sopronban is játszom majd jövő év januárjában.

– Hogy döntene, ha választania kellene a popzene és a színház közt?
– Hála a jó istennek, nem kell választanom, mert mindkettőre szükségem van. A színház kötött rendszer, szigorú szabályok szerint működik, reggel tíztől este tízig. Jó rendszer, de néha sok. Olyankor szeretnék szabadabban élni. A popzene más, ott szabadság van, akkor kelek, akkor fekszem, amikor akarok. De egy idő után hiányzik a rendszer, ami a színház. A kettő együtt adja meg azt, amire vágyom.

– De most itt a nyár, mivel üti el az időt a szünet alatt?
– Dolgozgatok dalokon, sokat edzek, a szabadidőmet a családommal, a barátaimmal töltöm. Nem vagyok nagy nyaralós, de ha elmegyek, akkor is inkább belföldre. Nagyon szeretem a Balatont. Már négyszer-ötször biztosan körbekerékpároztuk a barátaimmal. Ez a program nagyon fontos nekem. Évente egyszer nekiugrunk, és jutunk, ameddig jutunk. Egy nap alatt is körbe lehet tekerni, de azok nem mi vagyunk. Nekünk a három-négy nap a reális. Ha időm engedi, szeretném egy hétre kitolni. Reggel korán, még hűvösben elindulni, a nagy melegben strandolni egyet, aztán tovább menni.

– Északi vagy déli part párti?
– Érdekes nézni, hogyan változnak évről évre a települések. Van olyan, ahol már többször jártam, mégis eltévedek. Sok kedvenc helyem van, Badacsony, Keszthely, és nagyon szeretem Csopakot. Hiába szép, nem vagyok siófokos. Ott túl sok ember van, a Balaton nekem nem erről szól, hanem a természet közelségéről. A kis, eldugott helyek a kedvenceim.

– Képzelem, édesanyja mennyire izgult önért, amikor először nekivágott ennek a kalandnak...
– Izgult elégszer! Először tizenhat éves lehettem, de mióta nélküle élem a hétköznapjaim, kevésbé félt. Végül is megvan még mindkét kezem, lábam, nincs oka félteni.

– Milyen volt legkisebb fiúként felnőni?
– Mindig azt mondják, a legkisebb a legelkényeztetettebb, de én ebből semmit nem vettem észre. Szerettem otthon lenni. Az volt a legérdekesebb, amikor Csabi elköltözött. Végre lett saját szobám! A karácsonyt is imádom, a közös kajálást, filmnézést. A Reszkessetek betörők egy, kettő és a Vissza a jövőbe egy, kettő, három mindig megvan. Igazából mindig is jó testvérek voltunk. Próbáltunk falazni egymásnak, ha rosszat csináltunk.

– Huszonnégy éves lesz, hogy képzeli el az életét tíz év múlva?
– Az az érdekes, hogy nem tudom. Ha visszagondolok, hogy tíz éve milyen volt a világ... Át kellett mennem, be kellett csöngetnem Gergőhöz, a barátomhoz, ha beszélni akartam vele. A világ teljesen más hely lesz tíz év múlva, ahhoz kell majd alkalmazkodni. Abban biztos vagyok, hogy alkalmazkodni fogok, beilleszkedem. Akárhogy is, bizonyos dolgok állandók, mint például az otthon, a család utáni vágy. Ugyanaz fontos nekem is, mint bármely élőlénynek a Földön, hogy nyomot hagyjak magam után, hogy reprodukáljam magam gyermek formájában. Erről sosem mondanék le. Gyerek, család, nagyjából ennyi. De, ha nem így alakulna, akkor is megpróbálom megtalálni az életben a boldogságot. Nem történhet olyan, amiből ne állnék fel, és ne mennék tovább. Ha az élet­célom nem válhat valóra, akkor keresek másikat.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!