Váradi Olaszt felszarvazta a felesége

megcsalás
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 04. 11:30
Válni akar négy gyermeke édesanyjától Váradi Olasz, mert fölszarvazta a felesége.
Munkatársunktól

Az utóbbi években nem volt felhőtlen Váradi Olasz és felesége, Debi kapcsolata, a zenész ugyanis hol együtt volt a nejével, hol nem. A családi fészket ugyan sosem hagyta el Váradi, mert számára a család az első, ráadásul felesége már­ciusban hozta világra negyedik gyermeküket, de másokkal élt szerelmi életet Debi mellett. Volt, amikor két nő között őrlődött.

A sors fintora, hogy a helyzet megfordult, felszarvazták Olaszt. A férfi nemrég szakított kedvesével, Krisztával, ám úgy tűnik, felesége, Debi megelégelte, hogy nem kap elég figyelmet, ezért máshol, férje egyik rokonánál keresett vigaszt, gyengéd szálak kötötték egy másik férfihoz.

– Valóban így van, de a részletekbe nem szeretnék belemenni. Mivel az életemben Isten és a tanítása az első, utána jön csak a családom, ezért képes vagyok a megbocsátásra. Debi nagyot hibázott, kiderült, beismerte. Emberek vagyunk, én is hibáztam már. Mindkettőnknek fájdalmas ez a dolog. Megbánta, ezért szeretnék mielőbb túllenni rajta – mondta el kérdésünkre Olasz, aki nem tudja még, mit hoz a jövő, megmenthető-e a házassága.

– Most éppen azt gondolom, hogy szeretnék elválni, de ez változhat. Sok mindent kell mérlegelni, és szem előtt kell tartanunk, hogy van négy közös gyermekünk, akiket fel kell nevelni. Isten is azt mondja, hogy meg kell bocsátani, de attól még, hogy esetleg elválunk, tudok jó apja lenni a gyerekeimnek – fejtegette Olasz.

Természetesen megkerestük a zenész feleségét, Debit is, de nem akart nyilatkozni a témáról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.