Műkorcsolya- és szépnő-rajongók figyelem! Magyarországra jön a sportág egykori nagyasszonya, Katarina Witt. A Szegedi Szabadtéri Játékokon Verdi Az álarcosbál című művében kap kicsi, de elegáns szerepet. Három héttel a fellépés előtt interjút adott a Borsnak.
– Katarina, elmesélné, hogyan jött össze, hogy operasztár lesz?
– A producer keresett meg az ötlettel, amit elsőre, bár nem énekelnem kell, kicsit vadnak éreztem, hiszen 2008-ban befejeztem a korcsolyázást, azóta nem álltam közönség előtt.
– Mi győzte meg végül? A művészi kihívás, egy mesés gázsi vagy valami más?
– Elsősorban a fesztivál szervezőinek kitartása és a remek ötlet, amivel ezt az operát fel akarják dobni.
– Keményen készül a bemutatóra?
– Korcsolyáznom nem kell, a báli jelenetben érkezem a színre, méghozzá egy izgalmas és gyönyörű megoldással. Lesz egy kórus is, engem abba a koreográfiába illesztenek bele.
– Csak a július harmadikai és negyedikei fellépésre jön hozzánk, vagy van más programja is nálunk?
– Szeretnék egy kicsit Szegeden körülnézni, mert ugyan a szüleimmel és versenyzőként sokszor jártam Magyarországon, de csak Budapestet, Debrecent és Hajdúszoboszlót ismerem, oda jártunk évekig nyaranta termálfürdőzni.
– A Balaton kimaradt? Minden „normális” család oda járt az NDK-ból.
– Ezek szerint mi nem voltunk normális NDK-s család.
– Hajdúszoboszlóra fürdőzni járt, Budapestre meg világversenyeket nyerni. Az sem lehet rossz emlék.
– Valóban, 1988-ban ott szerepeltem utoljára világbajnokságon, akkor nyertem a negyedik vb-aranyamat. Sok szép emlékem van a magyarokról...
– Árulja el: foglalt most a szíve, vagy reménykedhetünk mi, férfiak?
– Reménykedni mindig lehet...
– Még egy kérdés ezzel kapcsolatban: milyen férfi a zsánere?
– Álmaim férfija vicces, sármos, okos.
– Sok férfinak meg Katarina Witt az álmai nője. Nem véletlenül aggatták önre egykoron a „szocialista világ legszebb arca” jelzőt.
– Igen, egy amerikai újságíró fejéből pattant ez ki.
– De ugye tudja, hogy ma is elképesztően vonzó? Mit mondana, ha felhívná a Playboy szerkesztője, s azt mondaná: szeretné megmutatni a legszebb ötvenéves nőt meztelenül az olvasóknak?
– Elutasítanám, mert vannak dolgok, amik egyszeriek és megismételhetetlenek. Az 1998-as fotózás valóban remekül sikerült, büszke voltam a képekre, de még inkább arra, hogy rengeteg nő gratulált. Ez nekem fontos volt, mert nekik akartam példát mutatni, hogy vállalják magukat. Az meg külön öröm, hogy a Playboy történetében Marilyn Monroe-t leszámítva senkivel nem adtak el annyi lapot, mint velem.
– Az alapítványa miért éppen mozgáskorlátozott gyerekekkel foglalkozik?
– Mert pontosan tudom, milyen élményeket, önbizalmat adhat a mozgás, a sportolás. Úgy gondolom, nagyon sok gyereknek tudunk így segíteni.
– Ez a munka most a legfontosabb az életében?
– Talán igen, de nagyon dolgozom egy olyan önéletrajzi könyvön is, amelyben nem az írás, hanem képek mesélnének rólam. Köztük sok olyan fotó is, amit még senki nem láthatott. És persze továbbra is segítem a Disney on Ice promócióját.
– Filmezés, tévézés? Korábban ebben is kipróbálta magát.
– Igen, de az utóbbi két-három évben eléggé visszavonultam, hogy harmincöt év állandó nyüzsgés után végre több időt tudjak a családomnak és a magánéletemnek szentelni. Szakkomentátorként meg csak az olimpiákon segítem a ARD-t, mert sajnos a német korcsolyasport annyira visszaesett, hogy már alig közvetít valamit a tévé.
– Visszatérve a beszélgetés elejére: mikor és honnan érkezik Magyarországra?
– Éltem New Yorkban és Los Angelesben is, de most már újra Berlinben lakom, a város középpontjában, de a régi Kelet-Berlinben. Már elsején megérkezem magukhoz, remélem, akkor személyesen is találkozunk.
– Hát még én!
