Magát sminkeli a vak énekesnő

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 16. 11:00
Agárdi Szilvi nem lát, de fontos számára a megjelenés, igyekszik teljes életet élni.
D. Á.

Saját bevallása szerint néha még az emberek lélegzetét is érzi a színpadról Agárdi Szilvia, a Voice felfedezettje, aki látássérült, de igyekszik teljes életet élni: fellépni jár, megtanulta sminkelni magát, és érdeklik a férfiak is. Optimizmusa és életvidám természete irigylésre méltó, tapasztalatait és világnézetét pedig megosztja a hasonló helyzetben élő fiatalokkal.

– Születésemtől látássérült vagyok, így azt sem tudom, mi az a mimika, vagy milyen, ha valaki ráncolja a szemöldökét. Amikor a színpadon állok, nem látok semmit, de mindent érzek. A levegő járásából tudom, hogy milyen a közönség hangulata. Mintha érezném az aurájukat. Valóban igaz, hogy ha valaki elveszíti az egyik érzékszervét, akkor a többi felerősödik – árulta el Szilvi, aki úgy véli, jobban hall, mint mások, és a szaglása is kiváló. Az ételeket a boltban például így válogatja.

Szilvi igazi nő, fontos számára, hogy mások szépnek lássák, ezért megtanulta a szakemberek mozdulatait, hogy egyedül is sminkelhesse magát.

– A Voice előtt soha nem festettem magam, de a műsor miatt meg kellett barátkoznom vele. A sminkeseket faggattam, mi micsoda, mit kennek az arcomra. Azóta megtanultam én is, rengeteget gyakoroltam, de csak elképzelésem van arról, hogyan festek. Valakit általában megkérek, hogy mondjon véleményt. Annyira belejöttem, hogy a hétköznapokban is kifestem magam – mesélte büszkén Szilvi, aki a fellépések mellett előadásokkal járja az országot.

– Gyerekekkel és fiatalokkal beszélgetek a látássérültéletről, hogy könnyebben tudjanak érvényesülni, és támogassuk egymást. Tavaly negyven iskolában tartottam előadást. Ez a mindenem, remélem, a jövőben még több helyre eljutok. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.