– Elkerülhetetlen volt a gerincműtét, ami azonban annyit jelentett, hogy három hónapon át voltam ágyhoz kötve. Csak gondoljanak bele, szinte meg sem mozdulhattam, csak a hátamon feküdtem… Borzalmas időszak volt – emlékezett vissza a 69 esztendős színésznő, aki azonban azt is elmondta, hogy nem is ez volt a legszörnyűbb az egészben, hanem amit az orvos mondott neki.
– Az egy dolog, hogy szörnyű fájdalmakkal küszködtem nap mint nap, de amikor a doktor úr gyakorlatilag a képembe vágta: készüljek fel arra, hogy soha többé nem táncolhatok, összezuhantam. Meg akartam halni, hiszen a színpad az életem – mesélte a Kabaré sztárja.
Minnelli mégsem adta fel, méghozzá pontosan annak köszönhetően, hogy a tánc miatt a pályája során így is sok fájdalmat kellett átélnie.
– Halálra rémültem, de megráztam magam, és azt mondtam: nem. Csak azért is talpra állok és visszatérek a színpadra – jelentette ki Liza, aki valóban meg is tartotta az önmagának tett ígéretét, mert már tökéletesen érzi magát.
Mellékesen szólva azért némi mellékhatása is lett a népszerű művésznő gyógyulásának, mert a túl sok fájdalomcsillapító miatt rehabra kényszerült, amit végül alig egy hónap után otthagyott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.