Felzaklatták Bessenyei Ferenc özvegyét

özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 30. 09:00
Nem örül Bessenyei Ferenc özvegye annak, hogy férje nevével árulják azt az ingatlant, ahol a Nemzet Színésze nevelkedett – tudta meg a Bors.
B. M.

Mindössze 9,8 millió forintért vásárolható meg az az ingatlan, ahol a nemzet nagy színművésze, Bessenyei Ferenc gyermekkorát töltötte – írja a Délmagyar. Ugyan nem ott, hanem egy másik házban látta meg a napvilágot, de édesanyja és édesapja gyermekük születése után néhány hónappal odaköltözött a nagyszülőkhöz, ezért a művész ezt tekintette szűlőházának.

A hirdetés nagy vihart kavart. 

– Az özvegy nem örül annak, hogy elhunyt férje nevén árulják ezt az ingatlant. Úgy gondolja, hogy így próbálják kapósabbá tenni, ezzel a trükkel gyorsabban el lehet adni. A házat egyébként évek óta hirdetik, idáig mindhiába – mondta lapunknak az elhunyt művész családjának egyik közeli ismerőse.
Az ingatlan értékesítésével foglalkozó szakembertől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy valóban régóta árulják a házat, ahol Bessenyei Ferenc nagyszülei éltek:

– Ez egy régi parasztház, van benne két, utcára néző szoba, a fürdőszoba a konyhából nyílik, és tartozik hozzá egy melléképület, amelyből akár garzonlakást is ki lehet alakítani. 

A színész özvegyét, Élthes Esztert azért is dúlták fel a hírek, mert feladatának tekinti férje emlékének méltó ápolását. Honlapot vezet, amelyen Bessenyei hagyatékát, múltját, közös éle­tük történeteit, fényképeit és a színész pályájának feledhetetlen emlékeit teszi közzé. Többek között ott ezt írja: 

„Ennek a honlapnak az a célja, hogy Bessenyei Ferenc életéről és munkásságáról teljes, autentikus képet adjon. Mivel a feldolgozandó anyag óriási, a feltöltés évekig is el fog tartani, és olykor előfordul, hogy az egyszer már feltöltött adatok is kiegészítésre vagy helyesbítésre kerülnek.” 

Ezekből a sorokból is kiderült, hogy az özvegy milyen precízen, hitelesen őrzi a hagyatékot, így nem csoda, ha nem örül en­nek a reklámfogásnak.

Az asszonyt lajosmizsei otthonában értük el telefonon, de azt mondta, nem szeretne nyilatkozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.