Elkezdték ébreszteni Kara Tündét

Kara Tünde
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 09. 09:00
Túl van a krízisen, és ébredezik Kara Tünde – tájékoztatott minket a Békéscsabai Jókai Színház –, eközben megtudtuk, hogy a kollégák olyannyira kitartanak a gyulai Pándy Kálmán intenzív osztályán fekvő kolléganőjük mellett, hogy a pénteki Koldusopera zenés színdarabban senki sem helyettesítheti: vetítővásznon jelenik meg a közönség előtt.
Brunner Mónika

– Kara Tünde a Koldusok barátja cég tulajdonosának feleségét, Celia-t játssza. A színház vezetése úgy döntött, a jeleneteit videóbejátszásokkal és hangbeolvasással pótoljuk – mondta dr. Ragány Mihály, a színház marketing- és sajtóreferense, hozzátéve, ők is izgulnak, hogy minden rendben menjen, ugyanis ez az első ilyen próbálkozásuk a darabbal. A Jászai Mari-díjas színésznő élettársa, Czitor Attila is fellép a POSzT-on – Horgasujjú Jakab szerepét játssza –, őt is szerettük volna megszólaltatni, de nem kívánt nyilatkozni.

Mint megtudtuk, a kollégák nemcsak a színházban hűek Kara Tündéhez: rendszeresen járnak a kórházba, hogy látogassák.

Ahogy korábban megírtuk, a színésznőnek múlt kedden, a Bernarda Alba háza című darab felújító próbáján állt meg a szíve, szerencsére kollégái gyorsan reagáltak, és nem végződött tragédiával az eset. A színház igyekszik folyamatos tájékoztatást adni a művésznő állapotáról, hétfőn ezt írták:
„A társulat ismételten köszönetét fejezi ki az őt kezelő orvosoknak, és megújult bizakodással várja kolléganője ébredését. A több száz aggódó nézői megkeresést, jókívánságot köszönettel fogadjuk, és alkalomadtán majd továbbítjuk is az érintetthez” – állt a közleményben.

Mint ismert, Kara Tünde már túl van egy nehéz időszakon: éveken át küzdött mirigyrákjával, legutóbb 2011-ben nyilvánították tünetmentessé. Küzdelméből monodráma, a Karkithemia született, amelynek ősbemutatója áprilisban volt a Jókai színházban.  

Háttérbetegség okozhatta a szívleállást

Dr. Szauder Ipoly, a Kardiológiai Diagnosztikai Központ igazgatója azt mondta lapunknak, egy „egyszerűbb” szívleállás után viszonylag gyorsan – 3- 4 nap alatt – megtörténik a felébresztés.

– Fontos tudni, mi vezetett ahhoz, ha valakinek leáll a szíve. Elképzelhetőek olyan háttérbetegségek, amelyek idáig vezetnek, például szívritmuszavar vagy akár szívizomgyulladás – mondta az igazgató.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.