Celeb

Bálint Antónia elismerte a retusálást

kbv

Létrehozva: 2015.06.08.

Egy japán zsírégetőgép reklámarca lett Bálint Toncsi. Az egykori szépségkirálynő azért vállalta el azt a felkérést, mert az utóbbi időben kevesebb ideje volt edzeni, felszaladt rá egy-két kiló.

– Amikor rajtam van, arra gondolok, hogy egy-két alkalom, és mennyivel másabb lesz az eredmény – mesélte a gépről a Borshoz is eljuttatott sajtóanyagban Bálint Antónia, aminek címe is hangzatos: Bálint Antónia retus nélküli kockás hasra gyúr.

Toncsi korábban egy egészen más módszerrel, képei manipulálásával próbálta meg eltüntetni a zsírpárnákat. Pár hónappal ezelőtt a Bors összeszedte azokat a fotókat, ahol egyértelműen látszik a retusálás, ám Toncsi akkor saját közösségi oldalán kelt ki, és tagadta, hogy hozzányúlt volna a képekhez. – „Majd játszom veletek ilyen játékot!! Kiteszek két fotót, és nektek találni kell egy »vélt görbületet«. És bárhol bekarikázzátok, nyertetek!” – reagált akkor gúnyosan.

Ezért is érdekes a sajtóközlemény má­sodik része, ahol éppen a fotók utólagos szerkesztéséről ír.

– Nem tudom, hogy mi a probléma a retusálással. Egyetlen olyan címlapot sem látni, amelynek a szereplője nincs megszépítve egy kicsit. A saját Facebook-oldalamon is valóban előfordult már olyan, hogy csináltam valamit egy képpel, de nem a valóság eltorzítása a cél – olvasható a figyelemfelhívó anyagban, ahol Toncsi azt is kifejti, az apró változtatásokra azért van szükség, mert a mai telefonok, amikkel fényképezi magát, torzítják a fotókat.

A témában az egykori szépségkirálynőt is szerettük volna megszólaltatni, de azt mondta, azt használjuk, ami a sajtóanyagban van leírva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap