Pécsi Ildikó új műsorral ünnepli 75. szülinapját

Pécsi Ildikó
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 21. 10:00
Bizakodva és kiegyensúlyozott lelki- és egészségi állapotban ünnepli 75. születésnapját a keserves időszakon átment Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas színésznőt telefonon köszöntöttük a nemes nap alkalmából, aki a rá jellemző fekete humorral kommentálta a jókívánságainkat.
Bors

– Nagyon boldog vagyok, hogy megérhettem ezt kort is. Édesanyám mondta mindig, hogy másnap már a 76. életévemet töltöm, amit már senki nem vehet el tőlem – viccelődött a művésznő, aki szűk baráti körben ünnepel majd, előtte azonban széles baráti körben is köszönthetjük majd, mert műsort vezet a M1-en.

– Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy élőben vezetem majd a Családbarát című műsort, de azt egyelôre még nem árulhatom el, hogy kivel. Nagyon jó érzés, hogy majd ötvenéves pályafutásom alatt ennyi szerető barátra és kollégára leltem, akik a mostanában fejem fölé gyűlt viharfelhők ellenére is szeretettel fordulnak felém – mondta elérzékenyülve a művésznő, aki köszöntésünkkor épp egy vas­ágyat tologatott gödöllői otthonának kis kertjében.

– Amíg 75 évesen vaságyat is tudok cipelni, addig nem lehet gond – nevetett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.