Egy svájci bordélyház lapján bukkantak fel Monique Covet fotói. A Bors megkeresésére a pornóval híressé lett kebelcsoda nem tagadta, tényleg járt Svájcban, ahová vissza is utazik. De előtte leforgat pár felnőttfilmet.
– Öt színes bőrű férfival, egy kemény jelenetben térek vissza a filmvászonra – újságolta Monique, aki az elmúlt hetek megpróbáltatásairól is megemlékezett. – Genfben jártam, valóban én szerepelek a honlapon. Egy magyar barátnőm üzlete ez, én vagyok a vendégcsalogató. Igaz, két munkára így is vállalkoztam, pedig csak felejteni, pihenni mentem ki - magyarázta.
Monique egyelőre csak két hétre hagyta hátra a római luxus örömlányok zűrzavaros életét, de rövidesen visszatér a Genfi-tó partjára.
– Kiutazásom előtt két nappal összejöttem egy fiúval, akinek két barátja is kuncsaftom volt. Másnap egy szex-partiba csöppentem, két férfival és egy transzszexuálissal estünk egymásnak – én meg elmondtam az újdonsült páromnak. Persze utólag. Most azért tértem vissza Rómába, hogy tisztázzuk a kapcsolatunkat. Ha komolynak érzem a szándékait, megállapodom, hisz régóta erre vágyom. De néhány pornófilmet még leforgatok, és Svájcba is biztosan visszamegyek dolgozni még. Egyébként a divatszakmát tanulom, kitűnő eredményekkel vizsgáztam. Ősszel talán már ki is jön az első kollekcióm. Olaszországban már nem szeretnék dolgozni, itt sosem lehet tudni, mikor “jön össze” a szomszédjával az ember – magyarázta Covet, akit a vele reklámozó bordély árlapja szerint egy órára akár kilencvenezer forintnyi svájci frankért ki lehet próbálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.