Ahol Varga Viktor megjelenik, ott garantált az izgalom. Így történt ez péntek este is, az S. Nagy István emlékére tartott gálán. A különc énekes már órákkal a kezdés előtt megérkezett, és a többi sztárral a backstage-ben várakozott, mégis sikerült neki az, ami csak keveseknek. Lekéste a saját fellépését.
A forgatókönyv szerint Luigit váltotta volna a színpadon, de épp az udvaron beszélgetett, amikor felcsendültek a neki szánt akkordok. Luigi sápadtan rohant az udvarra, kiabálva, hogy „Viktor, Viktor”. Az énekes hirtelen azt sem tudta, mi történt, zavartan rohangált a színpad mögött, míg végül sikerült felmennie.
– Ezt elcsesztem – kommentálta a történteket Viktor. – Azt tudtam, hogy Luigi után következem, és mivel láttam, hogy ő még idekint beszélget, én is nyugodt voltam. A sötétben összetévesztettem őt Oláh Ibolyával, ami önmagában is kínos. Nagyon zavarban voltam, de aztán még a közönséget is megtáncoltattam.
A nézőket mindez kevéssé zavarta, tomboltak, a sztárfellépők – Zalatnay Sarolta, Oláh Ibolya, Balássy Betty, Varga Feri, Soltész Rezső, Aradszky László, Kökény Attila, Gáspár Laci – kitettek magukért, a dalszerző özvegye, Csongrádi Kata pedig megkönnyezte az estét.
Kata és elhunyt férje között jelenleg is különleges kapcsolat van. Egy úgynevezett spirituális lélekhídon át a mai napig kommunikálnak egymással: – S.-nek nagyon tetszett az este – mondta Kata meghatódva. – Rendben talált mindent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.