Détár Enikő az a nő, aki hosszú vörös sörényével, hibátlan alakjával és kisugárzásával 51 évesen is irigylésre méltóan gyönyörű. A HOT!-ból az is kiderült, hogy ez a rengeteg törődésen kívül bizony a plasztikai beavatkozásoknak is köszönhető.
– Eddig is volt, amin változtattam magamon, de az csak rám tartozik. Én sem ébredek frissen epilálva, és igenis mászkálok a lakásban hajfestékkel a hajamon. Ettől azonban még smink nélkül is jól érzem magam otthon a kedvesemmel – árulta el a magazinnak Enikő, aki szerint közel sem kell egy ötvenes nőnek beletörődnie abba, hogy meglétszik rajta az idő múlása.
Enikő azt vallja: ha lehetséges, nyugodtan változtasson ezen mindenki. A színésznő a szike nélküli eljárások híve, most egy olyat próbált ki, ami a bőr három különböző mélységében fejti ki a hatását, mégpedig úgy, hogy 67 Celsius-fokot generál a bőrfelszín alatt. A kollagéntermelés fokozódik ezáltal.
Egy-egy ilyen kezelés nem olcsó, de Enci szerint nagyon is megéri, ő például inkább a drága kencékről, új ruhákról mond le azért, hogy igazán hatékony kezelésekre költhessen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.