Celeb

Alváshoz is legfeljebb egy bugyit húz Sarka Kata

Sz. B.

2015. május 11. hétfő 05:10

Amikor nincsenek a közelben a gyerekek, minden ruhájától megszabadul Hajdú Péter felesége. Szívesen mutogatja otthon formás idomait férjének.

Ruha nélkül szabadabbnak érzi magát Sarka Kata, fesztelenül mászkál otthon, a négy fal között egy szál semmiben. Hajdú Péternek nincs kifogása a meztelenkedés ellen.

– Mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy ruha nélkül teszek-veszek. Aki ismer, tudja, hogy örök elégedetlen vagyok magammal, de amióta jobban kibékültem a külsőmmel, sokkal szívesebben mutatom meg magam. Így a lakásban is könnyebben megszabadulok a ruháimtól – árulta el a Borsnak Sarka Kata. – Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy, ha kell, ha nem, meztelenül rohangálok A pontból B pontba, de ha nincsenek a közelben a gyerekek, simán flangálok este zuhanyzás után pizsama nélkül. Aludni is jobban szeretek egy bugyiban vagy anélkül, nekem az a kényelmesebb – magyarázta a részleteket.

És hogy miért ez a nagy nekivetkőzés? Számtalan cikk született a sztáranyuka diétáiról, fogyásairól vagy éppen hízásáról. Most végre elégedett magával.

– Sokat küzdöttem az énképemmel, a szülés után jó néhány kiló feljött rám, ami nagyon zavart. Sokszor takargattam magam, nem szerettem, ha fényképeztek, pedig szívesen állok kamera elé, ha jó formában vagyok, de sok évem elment úgy, hogy nem tudtam kibékülni a testemmel. Januárban kezdtem el edzeni Németh Eszterrel, aki az áprilisi Fitbalance-ra készített fel, ahol harmadik helyezést értem el. Azt hiszem, szemmel látható változáson mentem át, de nem csak ez, egy gyógynövény is áll a háttérben. Egy ideje elkezdtem szedni egy baktövis származékú kapszulát, aminek fiatalító hatása van. Ez is segít abban, hogy csinosabbnak, magabiztosabbnak érezzem magam – árulta el Kata.

Férje, Hajdú Péter nem követi a példáját, egyelőre marad a csöndes szemlélődésnél, és gyönyörködik felesége látványában.

– Petire egyáltalán nem jellemző a meztelenkedés, alváshoz is mindig pólót és nadrágot húz, de az ellen nincs semmi kifogása, ha én kicsit lazábban veszem a dolgokat. Talán nyaraláskor sem fog rám szólni, hogy vegyem vissza a bikinifelsőmet – mosolygott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472131_auto_resized.jpg
origo.hu

Összeesett és meghalt éneklés közben egy teltházas koncerten az ismert operaénekes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19948_resized.jpg?avcount=1695625507
origo.hu

Képtelenség levenni a tekintetet a szuperszexi ringlány hatalmas melleiről - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472066_auto_resized.png
metropol.hu

A csinos győri fodrászlány színes fonásos hajkölteménnyel lett világbajnok - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472114_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472799_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Botrányba fulladt Zelenszkij kanadai látogatása – így tiltakoztak a kanadaiak az ukrán elnök ellen (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19949_resized.jpg?avcount=1695625507
origo.hu

Köllő Babett magából kikelve ordibált, dobálta zsűritársát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472241_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legfinomabb krumplileves, amitől egészen biztosan jól fogsz lakni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469702_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/u6vEFt8QY25MLL5J7qh7czSzoh4_3uAKUxfOvbcIysw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllYjllMGM3NTBhMTQ3Zjc5MTk3NzgwN2YzZTU4ODNm.jpg
Hiány

Kóbor János özvegye: "Kár, hogy az apukája nem láthatja, hogy milyen gyönyörű fiatal nővé cseperedett a kislánya"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/MG9JPC8eZhwojmhTuiATOwNskMThXuiDLacgL8NRJ3A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmOTM2ZTk0ZDZkNzQyYjJhNTIxNjU3N2QyYWQxMjFi.jpg
Szívszorító

Kóbor Zsóka szívszorító dolgot mesélt megboldogult férjéről, Mecky-ről