A Szulejmán című török sorozat kedvelői hétről hétre izgulhatnak Hürrem szultánáért, aki a történelemkönyvek szerint Rüsztem agával konspirál, hogy kiteljesítse hatalmát. Kiderült, hogy Meryem Uzerli és a sorozatban a pasát játszó Ozen Güven a való életben nagyon is szoros kapcsolatot ápol, bár addig titkolták, ameddig csak tudták. Végül egy közös barátjuknál eltöltött vacsora után buktak le, mert „pont arra járt” egy lesifotós, és megörökítette a gyanútlan gerlepárt.
Tény, ráfér Meryemre a boldogság, hiszen korábbi kedvese, Can Ates csúnyán átverte. A gazdag üzletember ugyanis teherbe ejtette, de nem ismerte el a kis Larát gyermekeként. A vörös szépség még egy ideg próbálta felmelegíteni a kapcsolatukat, de végül be kellett látnia, hogy felesleges kapálóznia. Talán ennek köszönhető, hogy rátalált a szerelemre Güven személyében, akiért még arra is hajlandó, hogy visszaköltözzön Isztambulba. A török bulvárlapok legalábbis arról cikkeznek, hogy kedvese otthona közelében vett házat a 31 éves színésznő.
A költözködéssel azonban még várnia kell Uzerlinek, mert jelenleg Szerbiában forgat.
Titokban érkezett meg Belgrádba, s már két hete tartózkodott a szerb fővárosban, amikor múlt szombaton végre kimerészkedett, hogy belekóstoljon az ottani éjszakai életbe.
– Güvennel és néhány stábtaggal először megvacsorázott egy étteremben, majd felkereste a Sejk and Sejket. Éjféltájban érkeztek és hajnali négyig maradtak – nyilatkozta a Kurirnak egy szemtanú, akinek elmondása szerint Meryem nagyon laza volt, mert megkérte a hely menedzserét, ne engedjen be fotósokat.
– Egész éjszaka pezsgőzött, majd vodkát ivott. Nagyon jól érezte magát Güvennel és a rajongókkal is boldogan fényképezkedett. A hajnali órákban azonban egyszer csak megszédült. Azt hitte, a friss levegő jót tesz majd neki, de mivel egyre rosszabbul lett, bevitték a sürgősségire – folytatta a bennfentes. Az orvosok szerint túl sokat ivott a színésznő, de nincs ok aggodalomra, mert egy vitaminos infúzióval helyre is rázták a vörös szépséget.
Meryem három hónapig marad déli szomszédainknál, legalábbis ennyi időre bérelt ki egy villát. A produkcióval kapcsolatban nagyon nagy a titkolózás, mert még a forgatási helyszínekről sem árultak el semmit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.