A popbizniszben nem akar részt venni Cipő barátja

zene
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 31. 09:00
Tóth Zoltán gitáros Cipő halála után lépett ki a Republic zenekarból, és újat alapított. Azt mondja, volt zenésztársaival nincs már semmilyen elintézni valója.
B. M.

Keveset lehet hallani mostanában a Republic egykor meghatározó zenészéről, Tóth Zoltánról. A gitáros nem bánta meg, hogy kivált a bandából, és minden anyagi, jogi vitát lezárt volt zenésztársaival.

– A jogdíjak a magyar törvények értelmében magánszemélyként tartoznak hozzád, senki nincs senkivel összekötve ilyen értelemben. Sem ilyen, sem hasonló intézni valónk nincs. Ezen kívül – szintén törvény szerint – bárki bárhol szabadon játszhat bármilyen dalt, itt sem lehet összeütközési pont, sem velem, sem másokkal. Én is játszom a Republic dalait a koncerjeimen – mondta a Borsnak a gitáros, aki annak idején állandó szerzőtársa volt az elhunyt énekesnek.

– Hogy megbántam-e a zenésztársaimtól való elválást, az nem vetődhet fel kérdésként, mert az akkori feltételek alapján nem folytathattam velük a közös munkát. Ma is világos az álláspontom: a Republic elnevezésű zenekarban nem tudok részt vállalni Cipő nélkül – nyilatkozta Tóth Zoltán, aki szívében őrzi barátját, ugyanakkor nem szokott kijárni a sírjához. – Az ember nem tűnik el a földi pálya után. A lét folytatódik. Hogy miként és hol, az innen nem válaszolható meg, egyetlen tényben viszont erős a meggyőződésem: a temetőben semmiképpen. Ott soha semmikor nem szoktam keresni az elment barátaimat.

Tóth nem keresi a reflektorfényt, a „popbizniszben” nem vesz részt, de továbbra is játszik, alkot, és érdekes zenei kísérletekkel jelentkezik.

– Elvagyok. Ez a legjobb szó a jelenlegi állapotomra. Jelen van még az életemben régebbi műfajom, a dal. Összeraktunk egy műsorképes koncertprodukciót, a Köztársaság park együttest. Az aktív, „erőltetett vérkeringésben” nem veszünk részt, de ha játszani hívnak, megyünk. Új dalokat és régi, ismert Republic slágereket játszunk.

– A Bolhapiac tündérei című album teljesen új irány az életemben. Egy különös hangzású hangszeres album. Klasszikus „emlékű” szigetekkel tarkított zene jelenkori hallgatók számára, akikben megvan a továbbtekintés vágya az összetettebb hangzások iránt. Jelenleg azon dolgozom, hogy egy színpadra állított, nagyobb „kiszerelésű” produkció is legyen belőle, melyben szerepel majd a hagyományos elektromos hangszereken kívül szimfonikus zenekar is, valamint egyéb társműfajok, például a tánc. Mindehhez jelenleg keresem a munkatársakat és betársulókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.