Szabó Erika nem vetkőzik céltalanul

baba
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 23. 11:30
A színésznő sokat tanult a Barátok köztből és volt olyan feladat, amit azért utasított vissza, mert csak a külsejére építettek.

Mióta elhagyta a Barátok köztöt, alig hallani Szabó Erikáról. Ennek az az oka, hogy a színésznő 25 évesen vállalta, újra iskolapadba ül. Idén végzi a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, több darabban is játszik. Jövőbeni terveiről kérdeztük.

– Szeretnék minél többféle színházat látni, és többféle stílust kipróbálni, hogy érezzem, mi az, amiben igazán jól érzem magam – mondta a színésznő, aki igazán szerencsés, ugyanis sem az egyetemen, sem a színházakban, ahol játszott, nem érezte hátrányát annak, hogy egy napi sorozat tette híressé.

– A tanáraim soha nem azt kérték tőlem, hogy valami mást csináljak, mint amit a sorozatban. Sőt azt kérték, hogy minden, amit ott megtanultam, vagy ami ot épített, azt mutassam meg, vigyem magammal, és adott esetben felejtsem el. A Barátok közt alatt sokat tanultam a munkához való hozzáállásról, a kamera előtti szereplésről. Ma már annak, hogy valaki egy napi sorozatban forgat, sokkal kevésbé negatív a megítélése, mint például tíz éve volt – folytatta Erika.

Bár tanárai nem éreztették vele, és sokat is tanult belőle, a színésznő azért többször szorongott, hogy nem azonosítja-e a közönség túlságosan Tildával. Szabó Erika azzal is tisztában van, hogy a sorozatban szerzett ismertségének másik velejárója, hogy beskatulyázták a külseje miatt. Hiszen abban az időben több férfimagazin a legszexibb színésznők közé választotta.

– Az embernek van egy fizikai megjelenése, erre nem gondolok se pozitívan, se negatívan. Se nem öltözködöm úgy, se nem választok pillanatnyilag úgy feladatot, hogy ezt a tulajdonságomat megmutathassam. Volt olyan típusú feladat, amire pont azért mondtam nemet, mert azt éreztem, inkább csak erről szólna – fejtegette a színésznő.

Mikor Erika a Barátok közt Tildáját játszotta, egy ország volt belé szerelmes, és akarta minél lengébb ruhákban látni.

– Semmi olyan dolog nem volt, ami az én erkölcsi mércémet kiütötte volna. Azonban már nem vetkőznék férfimagazinnak, egy színdarabban vagy egy filmen pedig csak akkor, ha célja van – folytatta Erika, aki címlapok helyett már inkább babára vágyik.

– Ha várandós lennék, nem gondolkoznék azon, hogy baba vagy karrier. Természetesen a babát választanám – mondta a színésznő, aki azt azonban nem akarta elárulni, hogy kivel tervezi a családalapítást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.