Eddig sosem hallott részletek derülhetnek ki arról az ominózus, 2009. júliusi délutánról, amikor annyira összeveszett Vajna Tímea és Damu Roland, hogy a nap végére súlyos testi sértéssel, személyi szabadság korlátozásával és nemi erőszakkal vádolta meg volt szerelmét a fiatal nő.
A bíróságon persze percről percre elemezték már a szituációt, de arról, ami azokban a pillanatokban Roland fejében zajlott, senkinek nincs tudomása. Ahogyan az sem derült ki, mire gondolt, amikor gyakorlatilag egy hét alatt kártyavárként omlott össze az évtizedek alatt felépített élete, a karrierje. Volt erőszak vagy sem? Damu megbánta, hogy durván bánt a szerelmével? És azt, hogy a Hal a tortán forgatásán összetörte a díszleteket? Egyáltalán nőverőnek érzi magát? Ezekre a kérdésekre biztosan választ kapunk. Ahogyan arra is, hogy mennyit változott bent a börtönben, és hogyan tervezi lemosni magáról a pecsétet.
– Rohamtempóban készülnek a könyvek, májusban mutatják be mindkettőt. Az egyik a börtön előtti, a másik a börtönben töltött évekről szól – meséli a Borsnak Damu egyik rokona.
– Kevés utómunka lesz rajtuk, Roli diktál, a felesége pedig papírra veti. Egy szakember átnézi majd, és ez lesz minden, Roli nem akar sokat gondolkodni azon, hogyan fogalmazzon.
A rokon szerint így szavatolható, hogy az írásban minden szó igaz legyen.
– Nem akar túlságosan választékosan fogalmazni, önazonos szeretne maradni – mondja informátorunk. – Ha eredetileg elhangzott egy káromkodás, az a könyvekben is szöveghűen jelenik majd meg. A tartalmukat tekintve pedig azt gondolom, van, aki már most elkezdhet felkészülni a magyarázkodásra, mert ha Roland elmeséli, hogyan viselkedett az illető a magánéletükben, nagyon fogja szégyellni magát. A könyvek kíméletlenek lesznek, pont annyira, amennyire Rolanddal elbánt a sors – hangsúlyozza a rokon, majd hozzáteszi:
– Ő nem egy angyalka, de a tizedét sem érdemelte annak, amit kapott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.