Motorost gázolt VV Seherezádé

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 17. 07:35
Balesetet okozott a ValóVilág ötödik szériájának szépsége. Az eredmény: lábszártörés és totálkár.
Bors

Egy szemfüles olvasóra hivatkozva közölte a Blikk: Sehi a III. kerületben autózva kanyarodás közben elcsapott egy motorost. Ugyan a rendőrség is kiérkezett a helyszínre, a felek közt láthatóan nem volt vita. A motoros a bejelentő szerint lábszártörést szenvedett, járműve pedig teljesen összetört.

A rutinos sofőrnek tartott Seherezádé nagyon megijedt a történtek után: első alkalommal esett meg vele ilyesmi. Azt azonban nem tudta megerősíteni, hogy sérülés is lett volna:

"Egy mellékutcából szerettem volna balra kanyarodni, ki a Bécsi útra. Megálltam, jobbról nem jött semmi, balról viszont egy teherautó, aki - ahogy meglátott engem - lelassított, és fényjelzést adott, hogy elenged, úgyhogy én teljesen gyanútlanul fordultam be a kereszteződésbe. Ekkor viszont hirtelen felbukkant a motoros, aki a nekem elsőbbséget adó teherautót előzte a mellette lévő sávban. Azonnal egymásnak csapódtunk. Nagyon megijedtem, de örültem annak, hogy a motoros azonnal felpattant a koccanást követően. A legfontosabb az, hogy senkinek nem lett komoly baja, én arról sem tudok, hogy lábszártörést szenvedett volna" - mesélte az egykori villalakó a bulvárlapnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.