Fegyveresek tartják fogva Nyemcov barátnőjét

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 03. 11:00
A 23 éves Anna Durickaja szemtanúja volt a Borisz Nyemcov ellen elkövetett gyilkosságnak. A moszkvai rend­ôrség azon dolgozik, hogy ő legyen a tettes. is.
Bors

Durickaját házi őrizetben tartják a moszkvai hatóságok, miután jelenleg ő az egyetlen szemtanúja Borisz Nyemcov meggyilkolásának. Amint arról a Bors is beszámolt, Nyemcov volt Vlagyimir Putyin orosz elnök legnagyobb kritikusa. Kormány kö­zeli orosz lapok arról cikkeztek tegnap, hogy a gyilkosságot nem profik hajtották végre, és meg kell vizsgálni a fiatal modell szerepét az ügyben.

Terhes volt

Korábban a hölgynek abortusza volt. Talán éppen azért, mert valami nem stimmelt kettejük között – írta meg a Putyin-barát Life News nevű internetes oldal. Másnap Anna Durickaja édesanyja, Inna, őszintén nyilatko-zott a Daily Mail című angol lapnak.

Zokogva telefonált 

– A lányom a helyszínről zokogva hívott fel azzal, hogy megölték Boriszt. Kértem, hogy maradjon ott, ahol van, és várja meg a rendőröket, mondjon el nekik mindent – emlékezett vissza az asszony. – Tudtam az abortuszáról is. De ez sosem volt konfliktus vagy vita forrása, sem Annával, sem Borisszal – tette hozzá Inna.
Anna Durickaja 2013 decemberében lett terhes, és kedvese, Nyemcov kifizette a beavatkozást egy svájci klinikán. Azért utaztak oda, hogy Oroszországban ne derüljön ki a mûtét.

Három éve jöttek össze

Ismerőseik elmondása szerint Anna és Borisz három évvel ezelőtt jött össze. Felváltva voltak együtt Moszkvában és Kijevben. Anna Durickaja a hírek szerint korábban könyvelőnek tanult a kijevi egyetemen. Később kezdett el modellként dolgozni ismeretlen ügynökségeknél, amelyeket otthagyott, miután megismerkedett Nyemcovval. 

Poligráffal vizsgálják

A nő ügyvédje arról beszélt, hogy bár ügyfele szeretett volna visszautazni Kijevbe, a hatóságok kifejezett kérése az volt, hogy ne menjen. Most fegyveresek vigyáznak rá.
– Fogva tartanak, elvették a telefonomat. Poligráfos vizsgálatnak akarnak alávetni – nyilatkozta szűkszavúan Durickaja az Ekho Moskvy rádiónak, ahol a kedvese az utolsó interjút adta azon a napon, amikor meggyilkolták. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.