Cipő mamája két éve nem láthatta az unokáit

háború
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 12. 04:20
A zenész halála óta megromlott Gizi néni viszonya a gyerekek anyjával.
BM

Nem csitulnak az indulatok, nincs béke és összetartás. Bódi László Cipőre, a Republic frontemberére – halála második évfordulóján – mindenki a maga módján emlékezett.

Bocsánatkérést vár

– Mi mindennap gondolunk rá. Nagyon sokat támadtak bennünket, semmi mást nem szeretnénk, csak nyugalomban élni. Laci sem szerette a magánéletére irányuló figyelmet, és mi is próbáltuk magunkat távol tartani a nyilvánosságtól, de nem lehetett – mondta Marica, aki éppen a kistarcsai temetőbe tartott, amikor találkozott a Bors munkatársaival.

– Anyu nem tudja feldolgozni, hogy elveszítette a fiát, hogy számtalan sérelem érte, és senki nem kért tőle bocsánatot – pa­naszolta Marica, akinek szintén nem esik jól, hogy Cipő felesége meg sem kérdezi, hogy vannak, nem tartja anyósával a kapcsolatot, és az unokák sem keresik őket. Mint megtudtuk, olyannyira megromlott a viszony, hogy sok éve nem beszélnek egymással, Gizi néni a temetésen látta utoljára az unokáit.

Boros Csaba bizakodó

– Kedden kint voltam Szigetcsépen, a háza előtt, az emlékkőnél, és vittem egy szál sárga rózsát – mondta a Borsnak Boros Csaba, a Republic frontembere, majd így folytatta:

– Az évfordulón általában össze szokott jönni a zenekar, Cipő felesége, lányai, most viszont úgy alakult, hogy pont erre a napra esik a rádióműsorom, így abban rá emlékezem. Viszont az is hozzátartozik, hogy bár az emberek felkapják a fejüket, ha egy elhunyt legendának évfordulója van, de nekünk nem telik el úgy napunk, hogy ne lenne velünk. Néha olyan érzés, mintha csak egy hosszabb kirándulásra ment volna – mondta Boros, aki fájlalja, hogy a zenésztársa halála utáni konfliktusok egyáltalán nem rendeződtek.

– Remélem, hogy az élet erre megoldást hoz valamikor. Úgy érzem, mi mindent megtettünk, hogy egy normális, egészséges kapcsolat alakuljon ki. Zsuzsának ott van a két gyermeke, igyekszik védeni őket, és kerülni a nyilvánosságot – tette hozzá a zenész.

Tóth Zoli nem békül

– Nagyon sok fórumon tartjuk életben Cipő emlékét, én egyébként sosem szerveztem megemlékezéseket – mondta Tóth Zoli, aki Cipő halála után kivált a zenekarból. – A Republic tag­jaival pedig nincs olyan téma, amiben dolgunk lenne egymással – teszi hozzá.

Máig tartó háborúság

Mint ismert, a zenekar kettészakadt, a rajongók nehezen fogadták el Cipő utódját, Sipos F. Tamást, aki azóta már ki is lépett a bandából. A családon belül sem szent a béke: Gizi néniék már Cipő temetésén vérig sértődtek, amiért a szertartáson nem az ő búcsúszövegüket olvasták fel. Arra is fény derült, hogy Cipő hiába volt házas, a halála előtti utolsó időszakot barátnőjével, Brigivel töltötte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.