Celeb

Bajban van Zalatnay Sarolta vádlója

O. Zs.

2015. március 24. kedd 08:00

Meglepő dolgokra bukkant a Bors a Zalatnay Sarolta ellen pert nyert Abonyi Mónikával kapcsolatban. A nő ugyanis vádlottként szerepel egy másik bírósági ügyben.

Abonyi öt évvel ezelőtt állatvédelmi okokra hivatkozva egy karcagi tanyán élő házaspártól elvitt tizenegy szarvasmarhát – derül ki a Karcagi Bíróságra benyújtott vádiratból.

Miután a gazdák feljelentése kapcsán megindult a büntetőeljárás a Csillagszem Alapítvány intézkedése nyomán Abonyiék visszaadták az állatokat a tulajdonosnak, aki azonban állította, hogy nem a saját marháit kapta vissza.

Vádlott volt a vádló

A gazda panaszát megvizsgálva végül a hatósági állatorvos feljelentette Abonyit, akit lopás és kényszerítés elkövetéséért két év négy hónap szabadságvesztésre ítéltek első fokon. A Szolnoki Törvényszék azonban hatályon kívül helyezte a Karcagi Járásbíróságon hozott nem jogerős ítéletet, az eljárás újrakezdésére kötelezve a bíróságot.

Cinit óvták Abonyitól

Cini utólag belátja, azokra kellett volna hallgatnia, akik annak idején, amikor csatlakozott a Csillagszem Alapítvány állatmentői­hez, megkeresték és figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert Abonyi ellen büntetőeljárás fo­lyik, nem egyenes ember.

– Abonyi Mónika azzal fenyegetőzött, hogy anyám forog majd a sírjában, olyanokat tesz, amiért nem szereztem meg neki a pénzt az ő álmára, az állatvédelmi központra. Pedig én lettem volna a legboldogabb, ha ez összejön. Mivel nem voltam tagja az alapítványának, nem láttam bele semmibe – morfondírozott Cini, aki nem érti, hogy a bíróság hogyan meszelhette el őt konkrét bizonyítékok hiányában Abonyi vádjai alapján.

Marad állatvédő

– Ha valaki az állítja, hogy ad nekem egyszer ennyit, aztán annyit, meg még ráad, azok után, hogy én azt nem adom vissza, az annyira életszerűtlen, hogy az elképesztő. Ezek után meg felszámol nekem 20-40 ezer forintot, amikor a benzinünket sem fizették ki, amikor Szolnok, Budapest, Tárnok között autóztunk. Ez volt a mi nagy bizniszünk, amibe így jól belenyúltam – magyarázta a pórul járt énekesnő, akinek mindezek ellenére az állatvédelemtől továbbra sem ment el a kedve.

– Ugyanúgy önzetlenül segítek, ahol tudok, le­gyen szó kutyáról, cicáról, lóról. Tizenvalahány éves korom óta csinálom, en­gem ez anyagilag sose motivált, csak az, hogy szeretem az állatokat.
Abonyi Mónikát is kerestük az üggyel kapcsolatban, de telefonos megkeresésünkre nem reagált.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő bejelentés érkezett a Szuezi-csatornával kapcsolatban

origo.hu

Kollégáját akarta kimenteni a Dunából a vízbe fulladt kutyakiképző - videó

mindmegette.hu

13 nyári frissítő ital, ami eszméletlen jól hűsít a kánikulában

vg.hu

A fiatalok többsége kevesli a diákmunkáért járó ezerforintos órabért

ripost.hu

Szerencse és boldogság vár erre a 3 csillagjegyre júliusban

origo.hu

Szinte minden magyar sztár levetkőzött - de ki a legvadítóbb? Szavazzon!

mindmegette.hu

Kőkemény házimunkát kapott György herceg a nyári szünetre

life.hu

Cikluszavar: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

borsonline.hu

Kiderült az igazság a Kis-Dunába fulladt kutyakiképzők tragédiájáról

További cikkek

Kapcsolat

A Bors megtudta: Ismert zenésszel jött össze Sáfrány Emese

Házi őrizet

Megtudtuk, ki fogadta be a börtönből kiengedett Fekete Dávidot