Zámbó Krisztián: Elég volt, költözöm!

nagybáty
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 27. 08:30
Vége, nem csinálja tovább. Viszi a fogkeféjét, a ru­háit, holmijait, és odaköltözik unokabátyjához Zámbó Krisztián.
BM

Elege lett abból, hogy hiába küzd azért, hogy menyasszonyát megbékítse, Zsuzsi nem került hozzá közelebb, hanem újabb türelmi időt kért tőle. Gondjaik hónapokkal ezelőtt kezdődtek, és úgy tűnik, most került pont kapcsolatuk végére. Kínos szóváltásuknak a Bors munkatársa is akaratlan fültanúja volt:

– Most miért kell erről beszélni?! – vonta kérdőre Zsuzsi Krisztiánt, miközben az énekes épp azt ecsetelte nekünk a telefonba, hogy megbeszélték, szakítanak.

– Légy szíves, ne szólj közbe! – utasította rendre menyasszonyát Krisztián. Majd elmesélte, hogy bár négy éve élnek együtt, ő inkább elköltözik.

– Nem arról van szó, hogy nem szeretjük egymást. A szeretet megmaradt, de Zsuzsi azt mondta, pihentetni szeretné a kapcsolatunkat. Én pedig nem vagyok az a „pihentetős” pali. Elfogadom a döntését, és mivel úriember vagyok, otthagyom neki a lakást, ne neki kelljen hurcolkodnia, és én költözöm. Albérletben lakunk, amit közösen fizettünk, úgyhogy anyagi konfliktusaink nem lesznek. Fogom a cuccaimat, és megyek az unokabátyámhoz. Ő ajánlotta fel, hogy költözzem hozzá. Van egy nagy háza, elleszünk, mert egy ideig nem szeretnék egyedül lakni – mondta az énekes hozzátéve: már nagyon szeretne családot, de ez valamiért eddig még nem jött össze.

– Nincs időm arra, hogy csajozgassak, az élet megy to­vább. Volt egy kis „feleségem”, aki el­re­pült, és kezd megviselni, hogy nem találok olyan nőt magamnak, akivel le tudnám élni az éle­te­met, akivel családot alapíthatnék. Nem panaszkodom Zsuzsira, mert ha nem lett volna jó a kapcsolatunk, nem éltünk volna együtt, de szeretnék megállapodni – zárta az énekes.

 

Édesapja hangját keresi

Zámbó Krisztián országszerte turnézik, eközben fesztivált szervez, amelynek Nyíradony ad otthont júniusban.

– Megkeresett a polgármester, hogy szeretné, ha a barátaimmal ott hoznánk össze a rendezvényt. A háromnapos Jimmy-fesztiválra – amely édesapám emlékét tiszteli meg – hétezer embert várunk – mondta az énekes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.