Celeb

VV Fanni: Orbán Viktor nem elég kigyúrt

D. Á.

Létrehozva: 2015.02.27.

Nem tudja még, mit kezd az életével, de reméli Fanni, a VV 7 legutóbbi kiesője, hogy Dennis vesz neki egy szoligépet. Orbánt pedig jó pasinak tartaná, ha ki lenne gyúrva – minderről akkor beszélt, amikor látogatást tett a Bors szerkesztőségében.

– Eddig vonatoztál Martonvásárról Budapestre. Akkor mostantól taxizni fogsz?
– Nem. Nem szálltam el magamtól, és egyelőre munkám sincs. Nem tudom, mit fogok csinálni, a Bors-chat alatt pár állásajánlatot kaptam, például egy szolistúdióba, meg egy turkáló akarna reklámarcnak. Jogsim és autóm nincs, ezért marad a vonat. Nincs vele bajom.

– Hogyan fogadtak otthon Martonvásáron?
– Sehogy. Az utcán elfordulnak az emberek, ha meglátnak, akik eddig köszöntek, most már nem is köszönnek.

– Fáj?
– Persze, hogy fáj! Az elmúlt négy napban, amióta kijöttem, sokat sírtam a bántások miatt. Leginkább azért, mert a családomat és az öcsémet bántották miattam.

– Szerinted jogosan?
– Nem. Amikor hazamentem, megkérdeztem az öcsémet, hogy bántották-e az iskolában miattam vagy amiatt, amiket csináltam a villában. Azt mondta, büszke rám, és mosolygott. Egyébként anyukámék soha nem engedték, hogy nézze a rólam szóló felnőtt tartalmakat és kirohanásaimat, sőt otthon nem is beszéltek előtte a műsorról.

– Visszanézted magad?
– Nem, csak egy-két részt. A szexjeleneteket inkább kihagytam, mert amit láttam, attól elpirultam. Anyuék sem nézték meg.

– Kaptál már „piszkos” ajánlatokat a villaszex miatt?
– Igen, de sose mondanék igent ilyen felkérésekre. Még levetkőzni sem vagyok hajlandó, csak művészi félaktfotózásokat vállalnék el. Nem vagyok elégedett magammal és a mellemmel! Kovács Kovi István tett olyan kijelentést, hogy jó pornófilmet csinálna velünk, de én soha nem fogok ilyenbe belemenni!

– Most akkor mi a helyzet Dennisszel?
– Lehet, hogy vége lesz, lehet, hogy nem. Szívesen összeköltöznék vele. Ha nyerne, nem azért lennék vele, hogy kihasználjam, de azért remélem, hogy egy szoligépet vesz majd nekem!

– Milyen típusú férfiak tetszenek?
– Rettegek az erőszaktól, az erre hajlamos férfiakat kerülöm. Egyébként legyen vicces, jó kiállású. A pénz nem érdekel. Az egyik Bors-olvasó kérdésére elmondtam, hogy Orbán Viktor például azért nem tetszik, mert nincs kigyúrva. Viszont a szettjei jók. Nekem Obama tetszik, ő jó kis pasi! Van egy másik magyar politikus, akinek nagyon helyes pofija van, nem emlékszem a nevére, de tutira láttam már őt a híradóban!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték