Vikidál hangja már kevés Koppány szerepéhez

Vikidál Gyula
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 05. 04:40
A Szörényi-Bródy művét, az István, a királyt augusztus 19-én mutatják be újra. A legtöbb régi szereplő színrelép, kivéve Vikidált.
K. B. V.

A rockoperát először 1983-ban mutatták be, 2015 nyarán pedig a régi szereposztásból újra a színpadra lép Varga Miklós, Nagy Feró és Deák Bill Gyula is 12,5 ezer ember előtt. A darabot a Szörényi-Bródy szerzőpáros tiszteletére mutatják be újra, ugyanis hamarosan mindketten a 70. születésnapjukat ünneplik.

A darabot Novák Péter, az első előadást koreografáló Novák Ferenc “Tata” fia rendezi. Az eredetitől eltérően a domb alján lesz a színpad, és a lejtőn a közönség. 1983-ban a tévéfelvétel miatt volt szükség a fordított színpadképre. Szörényi Levente a Prológus, Bródy János pedig a Krónikás szerepét játsza majd, Istvánt Varga Miklós alakítja, Laborc szerepében pedig Nagy Feró lesz ismét látható, és az infarktuson átesett Deák Bill Gyula sem maradhat ki a produkcióból. De ott lesz a Királydombon a Koppányt alakító Feke Pál és Radics Gigi is. Az előadás különlegessége nem csak a helyszín és az eredetivel majdnem megegyező szereplőgárda, hanem az a 150-200 négyzetméternyi ledfal is.

A darab valóban parádésnak ígérkezik, a szervezőknek csak egy szívfájdalma van: Koppány szerepét nem tudta elvállalni Vikidál Gyula, akinek neve szintén összeforrt a rockoperával. 

– Három hónappal ezelőtt kerestem fel Vikidál Gyulát, hogy felkérjem, bár korábban is nehéz volt vele az élet. Felajánlottam, hogy egy énektanárt is finanszírozunk a számára, ugyanis a hangja már nem a régi, de így sem vállalta – mondta Rosta Mária, a darab producere, akinek szavait Szörényi Levente is megerősítette a Borsnak. – Sajnálom, hogy Gyula nem lehet ott, de technikailag ezt már nem tudja kivitelezni – fogalmazott az élő beat-legenda. 

Vikidál Gyulát munkatársunk telefonon érte utol. Az énekes először azt mondta, nem is ismeri a darabért 31 éve felelős producert, aki róla eképpen nyilatkozott, és arra sem emlékszik, hogy felkérték volna Koppány szerepére. – Augusztus 19-én a Nyomorultakat játszom Szegeden, az az én világom – zárta rövidre a beszélgetést Vikidál Gyula.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.