Travolta parókában, Harris gatyában sokkolt az Oscaron

Oscar-díj
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 23. 14:00
Női fronton Patricia Arquette beszéde és Lady Gaga legötletesebb jeggyűrű “takarója” vitte a pálmát az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjátadóján, míg a férfiaknál a szégyentelenség képviselői, az est házigazdája, Neil Patrick Harris, illetve John Travolta aratta le a babérokat.
Bors

Az idei, négyórásra sikeredett Oscar-díjátadó legnagyobb sikerét Patricia Arquette érte el energikus és politikai felhangot megütő köszönőbeszédével, amit a Sráckorban nyújtott alakítása jogán mondhatott el a színésznő.

A legjobb női mellékszereplőnek járó díját az amerikai nőknek ajánlotta. A gyűrött papírról felolvasott szövegének lényege, hogy egyenlő jogokat és béreket követelt a nők számára, majd később hangsúlyozta, amikor az alkotmányt megírták, nem gondoltak rájuk. Az egész terem állva tapsolta Arquette-et.

Neil Patrick Harris nem szűkölködött poénokban, bár már az első mondatában rasszista viccel indított. Az est házigazdája utalt azokra a korábbi megjegyzésekre, melyek szerint nem jelöltek színes bőrű színészt. Ígéretével ellentétben nem volt a A szürke 50 árnyalatára utaló “szexizés”, vetkőzés azonban igen. Az Így jártam anyátokkal című sorozat sztárja ugyanis alsógatyában állt színpadra, parodizálva a Birdman című film legemlékezetesebb jelenetét...

Ha már a ruháknál tartunk, a legfeltűnőbb talán Lady Gaga volt. Az énekesnő egy hatalmas piros kesztyűt vett fel, mely tökéletesen elrejtette eljegyzési gyűrűjét, ugyanakkor a netet is felrobbantotta, mert azonnal különféle, vicces montázsokat jelentettek meg róla…

A vicc kategóriájában egyértelműen John Travolta volt a nyerő. Kilométerekről virított, hogy parókát viselt a sztár, ráadásul puszit nyomott Scarlett Johansson orcájára, aki azonban nem volt oda az ötletért és ez az arcán is látszott.

A díjazottakat nézve, Julianne Moore megmondta, hogy akarja és meg is kapta az Oscart a Still Alice című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb színésznek járó díjért sokkal nagyobb volt az izgalom. Hárman voltak igazán nagy esélyesek.

Benedict Cumberbatch egy flaskába kapaszkodva ülte végig az estét és folyamatosan húzogatta belőle a bátorságot, Michael Keaton pedig egész este rágózott izgalmában, és mindenki azt találgatta, vajon mit csinál vele, ha ki kell mennie a színpadra?

A színház takarítói, akik abban reménykedtek, hogy a Birdman sztárja esetleg a szék aljára ragasztja a stressz levezető kelléket, biztosan elszomorodtak, amikor végül a Mindenség elméletéből, Eddie Redmayne-t szólították a színpadra. A 33 éves színész rendkívül örült az elismerésnek, de nagyon sajnálta, hogy Stephen Hawkingot nem engedték orvosai, hogy repülőre üljön és részt vegyen a gálán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.