Lakótársai kiakadtak Demcsák Zsuzsa kameráitól

Demcsák Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 06. 04:00
Biztonsági kamerákkal szerelte fel az otthonához vezető területet Demcsák Zsuzsa. A szomszédok attól tartanak, hogy őket is figyelik.
Bors

Figyel a Nagy Testvér?

A lakóparkban élők tavaly ősszel szövetkeztek, hogy kiderítsék, Demcsák megfigyelőrendszere minden engedély birtokában épült-e ki. A lakók elsősorban attól tartanak, hogy a kamerák látószögébe nemcsak a Demcsák által bérelt lakás, hanem mások magántulajdona és közös tulajdonú részek is beleesnek.

A kö­zösség ezért megkérte a műsorvezetőt, hogy a három kamerát telepítse olyan helyre, ahol azok csak az ő tulajdonát pásztázzák, vagy igazolja szakvéleménnyel, hogy a rendszer a többi lakót nem figyeli.

Máris, szomszéd!

A hónapokon át tartó levelezés a lakók és Demcsák között végre hozott némi eredményt.

– Azt beszélik, két kamerát már átszereltetett Zsuzsa, a har­madikat azonban nem – mondta informátorunk. – A mű­sorvezető ugyanakkor még októberben jelezte, nem áll módjában szakvéleményeket készíttetni a kamerákról, hiszen magáncélra üzemelteti azokat, így nem köteles ezért fizetni.

Kié a felvétel?

Ami azonban továbbra is aggasztja a lakókat, hogy hiába próbálják megtudni, a felvételeket hol és ki kezeli, tárolja. Kitől félhet Demcsák Zsuzsa? Mikor tisztázódik majd a kamerák kihelyezésének jog- és szakszerűsége? Többek között ezeket is szerettük volna megkérdezni tőle. Választ ugyan küldött, de azt is tagadta, hogy a kamerák miatt vitában áll a szomszédai­val. Megkérdeztük Demcsák Zsuzsát, meg tudja-e nyugtatni lakótársait.

– A szomszédok is meggyőződhettek arról, mit látnak és mit nem a kamerák. Volt terepbejárás velük együtt. Tudják, hogy a kamerák a magánterületemet figyelik, sőt az ő kérésükre mindegyik beállításán változtattunk, finomhangoltunk. Nagyon fontos volt számomra, hogy ők is megnyugodjanak, hiszen nem sérti az ő életüket, ami engem véd. Személyesen mindig a szimpátiájukról biztosítanak. Amennyiben bárkinek még olyan problémája lenne, amit nem jelzett nekem, az ne a sajtóban keressen meg, hiszen elérhető vagyok – mondta a Borsnak a műsorvezető, majd hozzátette.

– A magánterület bekamerázása mindenkinek a saját joga, amennyiben az nem vesz közösségi területet. Márpedig ez ebben az esetben így van.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.