Törőcsik Mari törött csuklóval is próbál

Törőcsik Mari
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 22. 09:00
Hogy mennyi erő és kitartás van Törőcsik Mariban, azt jól mutatja, hogy bár a múlt héten eltörte a csuklóját, de már próbára jelentkezett.
Bors

Kollégái alig hittek a szemüknek, amikor kéztörése után pár nappal Törőcsik Mari szerdán belépett a Nemzeti Színház ajtaján. A rá jellemző elszántsággal és alázattal vetette bele magát a munkába, hogy mielőbb szeretett közönsége elé állhasson. Ez február 22-én lenne esedékes, akkorra tervezik Ibsen: Brand című darabjának bemutatóját, amelyben fontos szerep jut a Nemzet Színészének. Remélhetőleg addig rendbe jön, bár orvosai még nem adtak neki zöld utat.

Szerettük volna Törőcsik Marit próba közben fotózni, és személyes interjút is készíteni vele, de munkatársunkat arra kérte, ezzel várjunk még.

– Százszázalékos formában kívánok a nyilvánosság elé áll­ni, kérem, legyenek annyi türelemmel, amíg úgy érzem, ezt elértem – hárította el meg­keresésünket nagyon udvariasan a színésznő, akit a múlt héten ért baleset. Bár ennek körülményeiről nem szíve­sen beszél, annyit azért elárult, hogy szerencsétlenségére eltör­te a bal csuklóját, ami a jó ke­ze volt.

Mint ismeretes, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész hét évvel ezelőtt a klinikai halál állapotába került, egy orvosi vizsgálat közben összeomlott a keringése, de ő visszaverekedte magát az életbe. Ennek annyi következménye maradt, hogy a színésznő azóta sem tudja megfelelően használni a jobb kezét. A friss baleset miatt pedig most egyik keze sem egészséges, ezért kérdéses, hogy mikor léphet legközelebb színpadra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.