Celeb

Gesztesi zsebből fizeti fia első filmjét

Bors

Létrehozva: 2015.01.22.

Milliókat ígért fiának Gesztesi Károly, amennyiben Máté tisztességesen elvégzi a filmrendezői szakot a főiskolán. Saját filmje forgatásával azonban nem halad, a mozi már három éve készül.

Az atyai szeretet nem ismer határokat. Gesztesi Károly is mindent megtesz a gyerekeiért, legnagyobb fia, Máté első szárnypróbálgatásait is segíti a filmgyártásban. Gesztesi – mint bevallotta – azt a könnyelmű ígéretet tette a 24 éves fiúnak, ha a jövőben is jól teljesít az iskolában, kifizeti az első filmjét.

– Máté rengeteget dolgozik, a BKF filmrendezői szakán tanul. Olyan nagy nevektől sajátítja el a szakmát, akik engem is rendez­tek komoly, nagy filmekben. Gárdos Péter és Salamon Andris jó tanárai, elégedettek vele, ami nekem nagy büszkeség, mert egyenes és nyílt embereknek ismerem őket, ha borzalmas lenne, azt is megmondanák – magyarázta a Jóban Rosszban színésze, aki a sorozatban egy ideig együtt is játszott fiával, Máté viszont bizonytalan időre távozott a Csillagvirág klinikáról. Ezután kezdte el tanulmányait, ám, ha ilyen kilátásokkal kecsegtet a jövő, tán vissza sem tér oda, édesapja ugyanis egy több tízmilliós költségvetésű film elkészítésében is támogatná.

– Azt mondtam neki, ha így halad, akkor az első filmjét én állom. Ha azzal dob egyet, utána meglesz a pénze, ha meg nem, akkor annyi volt, utána kereshet magának pénzt. Még nem készítenek hosszú, csak montázsfilmeket, de jól dolgozik, jól jár az agya, nagyon kreatív – tette hozzá. Máté ugyan örül édesapja felajánlásának, de óvatosan kezeli az ígéretet.

– Nagyon jólesik tőle ez a gesztus, nagylelkű dolog, de sokat kell még tanulnom és nagy utat megtennem ahhoz, hogy az első filmem készítésének küszöbén álljak. Jólesik a támogatása, mert tényleg nagyon igyekszem, bár nem tudom, nem lenne-e szerencsésebb önerőből elérni ezeket a dolgokat – nyilatkozta a Bors kérdésére Gesztesi Máté. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián