Celeb

Dr. Tóth fogyasztja VV Macit

Bors

Létrehozva: 2015.01.22.

Kikerült az intenzív osztályról, de a műtétet nem kerülheti el VV Maci. A valóságshow túlsúlyos szereplője már 20 kilót fogyott.

A gyógyulás útjára lépett VV Maci! A VV-s ugyanis alig két hónap alatt húsz kiló súlyfeleslegtől szabadult meg, s már az intenzív osztályt is elhagyhatta. Állapota javul, de még mindig olyan sokat nyom, hogy megműteni nem tudják.

- A villába 193 kilóval mentem be, most 173-at nyomok. A nadrágomat már két lyukkal beljebb tudom kapcsolni. Jövő héten talán a kórházat is elhagyhatom - újságolta vidáman Maci, akiből már a gyomorszondát is kivették. A fogyásban az RTL Klub tévédokija, Dr. Tóth Tamás is segíteni fogja.

- Dr. Tóth a kórházba kerülésemkor ajánlotta fel, hogy segítene, és ha kikerülök is remélem tartjuk majd a kapcsolatot. Egyelőre azt mondták az orvosok, hogy túl gyorsan haladok a fogyásban és ez is veszélyes lehet - folytatta Maci, aki mégsem hagyja abba a kúrát. Már csak azért sem teheti, mert ugyan már jobban van, de a műtétet nem kerülheti el.

- Az epekövek nem fognak maguktól felszívódni, operálni kell majd. De valószínűleg csak az év végén, mert azt monták, ilyen nagy súlyfelesleggel nem tudnak megműteni. Életveszélyes lenne az altatás. Még ötven kilogrammot kell leadnom az év végéig, akkor lehet elvégezni a beavatkozást - magyarázta Zsolt, akinek a súlyfelesleg okozta problémák miatt a Való Világ játékát is fel kellett adnia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055912
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055912
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055912
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője