Bár Balázs és Viki az egész éjszakát egy 12. kerületi magánkórház szülőszobájában töltötte, a Moorning Show-ba örömmel jelentkezett be telefonon a kórház folyosójáról. – A kis Gültem Karcsi Winnetou 6 óra 30 perckor érkezett meg. Már mondja, hogy: nézd apa: postaláda! – viccelődött Balázs.
A műsorvezető a baba valódi nevét eddig nem árulta el, ezért volt szükség arra, hogy a kicsit mindenféle álnéven emlegesse. – Éjszaka folyt el a magzatvíz. Sokkal nyugodtabbak voltunk, mint Benett születésénél, amikor az újszülöttosztály ajtaját rugdostam éjszaka, mert azt hittem, oda kell mennünk – folytatta a kétszeres kispapa, aki a nagy pillanatban persze komolyságot tanúsított, a vajúdás és a szülés minden pillanatában felesége mellett volt.
– Döbbenetes volt. Ott ültem a szülőszobában egy csomó félelemmel, hogy fogom-e tudni úgy szeretni, mint az első gyereket. De amikor megláttam, minden kétségem elszállt. Zabálnivaló kis tündér. Már egy órát nálam volt, egyet pedig az anyukájával. Szopizott, azóta pedig alszik – tette hozzá Balázs, akit délelőtt telefonon értünk utol, és már meglehetősen fáradt volt, de még így is szívesen mesélt a kisfiúról.
– 2850 gramm, rendben ment minden, Viki is jól van – mondta, és azt is elárulta, nemcsak ők, hanem az egész család készenlétben volt, ezért amikor elfolyt a magzatvíz, a nagyszülők már meg is érkeztek Beniért. – Benit előre felkészítettük, lehet, hogy lesz olyan, hogy anya és apa az éjszaka közepén megy el, és egy kisbabával jön haza. Nagyon várta a kistestvért, rajzolt is neki – folytatta Balázs.
Viki és a baba 2-3 nap múlva hagyhatja el a kórházat, a szentestét már négyen otthon tölthetik. – Mindennel előre elkészültünk, hiszen Beni miatt ugyanúgy kell karácsonyfát állítani. A fenyőt is megvettük már – magyarázta a gondos apuka, aki pénteken már újra munkába áll. – Egy kisbabának az a dolga, hogy sírjon, nem bánom, ha fáradt leszek – mondta büszkén.
Együtt dolgoznak
Balázs és Viki hat éve ismerkedett meg, első fiuk, Benett már ötéves. A második babát ugyan nem tervezték, de annál nagyobb volt az öröm, amikor kiderült: újra gyermeket várnak. Viki a Morning Show szerkesztőjeként dolgozik, még a dzsungelbe is elkísérte Balázst, amikor a Celeb vagyok, ments ki innen! műsora miatt férje heteket töltött Afrikában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.