Celeb

Népszerűsége miatt lett szingli Aleska

Bors

2014. december 2. kedd 04:30

Szingli lett Aleska Diamond. A volt pornósztár megelégelte, hogy barátja, akivel a Celeb vagyok, ments ki innen! előtt jött össze, betegesen féltékeny.

A napokban még azt mondta a Borsnak Aleska: nehezen tolerálja, hogy szerelme, a 27 éves Viktor rettenetesen féltékeny mindenkire, aki körülötte van. A személyi edzőként dolgozó férfi azzal sem tudott megbarátkozni, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsornak köszönhetően Aleska hirtelen ismert, népszerű lett, rengeteg helyre hívják, és nagy az érdeklődés iránta.

A szépség akkor még látta a kapcsolat jövőjét, bízott abban, hogy sikerül elfogadtatnia új életvitelét Viktorral, de úgy tűnik, feladta, és szakított vele.

– Nehezen tudott azonosulni azzal, hogy bárhova megyünk, én vagyok a középpontban, és ez volt a legnagyobb probléma. Nem bírta, hogy körberajonganak a férfiak, csak rólam szól minden. Ő is érezte, hogy ezt nem lehet így csinálni, pedig mindent megtett ezért a kapcsolatért – mondta el a Borsnak Aleska, aki úgy érzi, a szakítás mindkettőjük életét megkönnyíti. Jó embernek tartja Viktort, ezért nem maradhat el az ilyenkor megszokott mondat: szeretném, ha barátok maradnánk! Aleska még nem szeretné újabb kapcsolattal bonyolítani az életét, mint mondja, élvezni akarja az életet úgy, hogy senkinek sem kell beszámolnia minden lépéséről.

– Az volt a szerencsénk, hogy nagyon friss volt ez a kapcsolat. A Celeb vagyok előtt jöttünk össze, aztán hetekig nem találkoztunk a műsor miatt. Addig kell véget vetni valaminek, amíg nem sérülünk – tette hozzá.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178914_auto_resized.jpg
origo.hu

Elviselhetetlen energiaválság Franciaországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9022_resized.jpg?avcount=1664799008
origo.hu

Rejtélyes sorozatgyilkos szedi áldozatait Kaliforniában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15176029_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Svédországban az energiaszolgáltatás leállására készülnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177268_auto_resized.jpg
metropol.hu

„Átvágta a nyaki ütőerét, átszúrta a tüdejét” – megszólalt a megkéselt fitneszmodell édesanyja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178367_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem bírja feldolgozni lánya elvesztését az édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9024_resized.jpg?avcount=1664799008
origo.hu

Döbbenetes részletek derültek ki a vasárna éjjeli buszmegállóban történt halálos gázolásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15175622_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. október 3.: a Szűz komoly változások elé néz, a Kos mutassa meg erejét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9029_resized.jpg?avcount=1664799008
origo.hu

Vállalkozónők figyelem, ősszel ismét indul Dobbantó tréning!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8975_resized.jpg?avcount=1664799008
metropol.hu

Téged is lázba hoznak a LEGO® -s fejtörők? Akkor eljött a Te időd!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178852_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rezsicsökkentés: Többet árt, mint használ, ha belülről szigetelünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9030_resized.jpg?avcount=1664799008
she.life.hu

Lelki problémák és sport: a súlyzózás nem fogja megoldani az életed

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/BZCYjXo47ymDlKD5AXWs10htHIZDBCWQz0TCOvDUnUU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhYWZmYmVjNGFlNDRlODI4ZDllMzNhMTU0NDdkNjg1.jpg
Megrázó

Súlyos történet! Apja után újabb emberről állítja Szilágyi Liliána, szörnyű dolgokat tett vele gyerekként

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/xUHlUh9lpJno8w_8RkpF3b_qV6hWNWKdhHYaxQ1m7ZE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyNWJiODNkOGNiODQwODRhZmRmNWIwNTEwNWY5MTk5.jpg
Botrányhős

Mi történt Tóth Andival? Meglepő változás az énekesnő életében