Magányos karácsony vár Bajor özvegyére

magány
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 12. 04:20
Valószínűleg egyedül, magányosan, két kutyájával tölti az ünnepeket Bajor Imre özvegye, Ildikó, aki nem tudja feldolgozni, hogy férje már nincs vele. A barátok egyelőre hiá­ba invitálják, hogy karácsonyozzon velük.
B. M.

Négy hónapja vesztette el férjét Bajor Ildikó. Két kutyájukkal él fülei házukban, a közelgő ünnepeket is egyedül akarja tölteni. Ám barátai nem hagy­ják, hogy eleméssze a gyász.

– Ildivel szinte na­ponta beszélünk, igyekszem jókedvre deríteni. A szűk baráti körünk is nagyon odafigyel rá, mert egyedül van Fülén. Támogatjuk, ahogy csak tudjuk – mondta a Borsnak Eszményi Viktória, akit több mint tízéves barátság fűz Bajor Imre özvegyéhez.

A gyászát azzal is próbálták enyhíteni a barátok, hogy meghívták, töltse velük a karácsonyt, ne temesse el magát Fülén.

– Mi is beszéltünk Ildivel, de nem döntötte el, hogy otthon, a két kutyájával tölti az ünnepeket vagy elfogadja valamelyikünk meghívását – tette hozzá Viktória, aki szerint Ildikó soha nem fogja túltenni magát a veszteségen, ami érte.

– Nagyon szerették egymást Imivel, mi pedig végigéltük velük azt a fajta szeretetet, összetartozást, amely csak keveseknek adatik meg. Imi nagy szívű, adakozó ember volt, Ildikó pedig remek háziasszony, rengeteget nevettünk együtt. Nem fogjuk őt magára hagyni – tette hozzá az énekesnő, aki nemrég Balatonkenesére invitálta Ildikót, hogy ne legyen egyedül.

Mint ismert, a barátok sokféle módon támogatják az özvegyet, ám ennek pontos formáját nem osztják meg a nyilvánossággal.

Hálás az özvegy a barátoknak

Az elhunyt színész özvegye hálás, hogy barátai nem hagyják magára: „Szilvinek köszönhetem, hogy lett egyáltalán adventi koszorúm. Ő szervezett Kenesén, a Sorompóban egy baráti összejövetelt.
A fiúk kolbászt töltöttek, a lányok pedig mézeskalácsot sütöttek és/vagy adventi koszorút készítettek. Vikusz pedig úgy gondolta, hogy ebből nem maradhatok ki. Igaza volt” – írta boldogan a Facebookra Bajor Ildikó. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.