Little G végre magához ölelhette a kisfiát

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 21. 09:45
Nehezen lehetne megmondani, hogy mi lenne most nagyobb karácsonyi ajándék Little G számára: Horányi Juli megnyeri az X-Faktort, vagy az, hogy hónapok óta először láthatta viszont feleségét és családját.
kbv

Az mindenesetre biztos, hogy felesége, Brandi és kisfia, Asher Magyarországra érkezett a héten, hogy Julinak drukkoljanak a döntőben, és együtt töltsék a karácsonyt.

– Brandi hihetetlenül pozitív kisugárzású, nagyon kedves, gyönyörű nő, nagyon szimpatikus volt nekem. Szerintem ők G-vel igazi álompár, olyan kapcsolat ez, amire mindenki vágyik. A kisfiuk, Asher nagyon édes, olyan, mint G, csak kicsiben – mesélte nekünk Juli.

– A mentorom egyébként azt mondta, hogy ő is ilyen eleven volt kiskorában. Bár itt picit megszeppent, hiszen mindenki boldogan körülugrálta, amikor megérkeztek a próbára. Ők így hárman egy tökéletes család, példaértékű. Nagyon becsülöm őket, hogy ezt a műsort így végigcsinálták ketten. Míg G a távolban volt, addig Brandi egyedül intézte az ügyeket otthon, ez mindkettejük részéről nagyon nagy vállalás. Hálás vagyok G-nek, hogy ilyen feltételek mellett is teljes mellszélességgel támogatott és segített nekem – folytatta az énekesnő, akinek pénteki próbáját az egész család megnézte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.