Hollywoodi sztárok forgatták fel Magyarországot

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 30. 11:00
Megrohamozták hazánkat a világsztárok! Robbantanak, üldöznek Budapesten, igaz, idén csak három nagyágyú vegyült el a pesti járókelők között. Most megosztunk néhány kulisszatitkot az idén itt forgató filmcsillagokról.
Sz. B.

Jóképű humorzsák

Kis hazánk nőtagjai körében a legnagyobb izgalmat az angol szívtipró, Jude Law érkezésének híre okozta. A Sherlock Holmes sztárja jött, látott, és hódított.

– Imádta Budapestet, a stábtagokkal sűrűn kirúgott a hámból, de arra is volt példa, hogy egyedül indult neki mulatni. Legtöbbször a Gouzsdu udvar környékén lófrált, bárkivel szóba elegyedett. A forgatásokon mindig jókedvű volt, és a humora is fergeteges – tudtuk meg egy stábtagtól, aki együtt dolgozott a sztárral a Spy című film forgatásain. Ezeket az információkat Zimány Linda is alátámasztotta korábban. Kalandjuk után azt nyilatkozta, Jude-nak igazi angol humora van.

Be kell mutatkoznia

Az igazi srác a szomszédból hatást kelti Matt Damon, aki az elmúlt hetekben érkezett hazánkba és egészen márciusig vendégeskedik Magyarországon. A színész annyira közvetlen és szerény, hogy szinte rá sem lehet ismerni, amíg be nem mutatkozik. Baseballsapkában, teljesen hétköznapi öltözetben olvad be az utcán sétáló tömegbe.

– Bárkivel szívesen fotózkodik és kezet fog. Közvetlen és barátságos, nem érzi tehernek, ha rajongók lerohanják és soha nem érzékeltette, hogy több lenne bárki másnál. Különleges kívánságai sem voltak, amíg a szállodában lakott. A rendezőjének, Ridley Scottnak kellett mindig friss gyümölcstálat és kaviárt bekészíteni – árulta el egy szállodai bennfentes. A Good Will Hunting sztárja egyéb- ként egy az űrben játszódó sci-fit forgat nálunk. 

Távolságtartó keményfiú

Jason Statham kevesebbet mutatott meg magából, mint kollégája, Jude Law, akivel közösen dolgoztak a Spy című filmben.

– Statham igazi profi, amíg hazánkban tartózkodott, csak a munkájára koncentrált. Az egyik legkeresettebb színész manapság, mégsincs elszállva. Kedves, de távolságtartó volt a stábtagokkal – tudtuk meg a Szállító sztárjáról. 

Hírességek, akik nálunk forgattak

Idén Jude Law, Jason Sta­tham és Matt Damon fordultak meg nálunk, de az előző években sem unatkoztunk. 2010-ben egy igazán nagy sztár, Anthony Hopkins kezdte a sort, ő A rítus című filmet forgatta Budapesten. Egy évvel később Angelina Jolie és Brad Pitt érkezésére bolydult föl a város, a színésznő a World War Z-t rendezte hazánkban. 2012-ben Bruce Willis vette be a fővárost és forgatták le a leg­újabb Die Hardot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.