Győzikétől tízmillió kötbért kér a TV2

kötbér
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 20. 04:00
Tízmillió forint kötbért kér a TV2 Gáspár Győzőtől – értesült a Bors. Ha fizet, ő is megkapja a fizetését – annyival kevesebbet kell utalnia.
GYLF

„Nem várt számla érkezett?” – szól egy reklámfilm mindenki számára ismerős mondata, Gáspár Győzőnek pedig most percenként futhat át az agyán az eldöntendő kérdés. Igen, számla érkezett Győzikéhez. A TV2 tízmillió forintos kötbért kér a showmantől, amiért szerződése ellenére videoüzenet formájában megjelent a konkurens RTL Klub képernyőjén. Győzikét padlóra küldte a hír.

– Sokkoló! Sokkoló ez az egész! – mondta a Borsnak Gáspár Győző, aki csütörtök este tíz órakor kapta meg a levelet. – Azért dolgoztam, hogy én fizessek? Szomorú ez az egész, na­gyon szomorú. És nem csak a követelés, elsősorban az, hogy azok az emberek, akikkel egy hajóban eveztünk, a telefont nem veszik fel nekem. Szóba nem állnak az emberrel, csak küldik, küldik a leveleiket. Pedig lehetne velem beszélni, akár még fizetnék is, ha bebizonyítaná bárki, hogy jogos a követelés. De ehhez tisztázni kellene, miért és hogyan kerülhettem képernyőre az RTL-en. Ebben sem segít senki. Pedig nem kérek sokat, csak ke­zel­je­nek úgy, mint Berki Krisztiánt! – mondta epésen Győzike.

A Bors elsőként írt róla, hogy a TV2-nél alkalmazott Gáspár Győző videoüzenet formájában megjelent az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című realityjében. Az immár RTL-es Bea asszony kapta ajándékba a műsor készítőitől Győző üzenetét. A showman az akkori munkáltatójának és a nagyvilágnak úgy magyarázta az esetet, hogy a videót Virágtól csalták ki a műsor készítői, és semmilyen hozzájárulást nem adott, hogy képernyőre kerüljön.

– Akaratom ellenére, a tudtom nélkül kerültem adásba a Celeb vagyokban, ezt jeleztem a TV2-nek is, és az RTL Klubnál is hivatalosan panaszt tettem – magyarázta Győző.

A TV2-t a jelek szerint nem hatja meg a szebb napokat is megélt valóságshow-úttörő siránkozása. – Gáspár Győző megszegte a TV2-vel kötött szerződését, a csatorna ezért érvényesíteni fogja az erre az esetre vonatkozó kitételeket. Ennek részleteiről nem adhatunk tájékoztatást, ez a szerződő felekre tartozik – tudtuk meg a csatorna sajtóosztályától.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.