Demcsák Zsuzsa megmutatta jogosítványát

Demcsák Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 05. 04:10
Hatalmas vihart kavart Demcsák Zsuzsa jogsiügye, pedig a műsorvezető azt mondja: van vezetői engedélye, és hivatalosan szerezte. De nem engedte, hogy a Bors lefotózza.
Bors

Magunk sem értjük, miért, de hatalmas vihart kavart a Bors csütörtöki cikke: Demcsák Zsuzsa újra autót vezet.

A műsorvezetőről készült fotósorozat bizonyítja, hogy autóval jár alig két hónappal azután, hogy kiderült: fél évre elvették a jogosítványát. Az Origo Demcsákra hivatkozva azt írta, október elején vonták be a vezetői engedélyét.

A Bors által megkérdezett közlekedési jogász ugyanakkor elmondta, ritka, hogy valaki néhány hét alatt el tudja végezni az ilyenkor szokásos utánképzést, de ha mégis, akkor sem jelent érdemi változást.

– A féléves szüneteltetés lejárta előtt senki nem ülhet újra volán mögé – mondta dr. Koltai Zsuzsanna.

Egy dolog még kiderült: november közepén az Aktívban már adásba került egy olyan riport, amelyben Demcsák Zsuzsa autót vezetett.

 

 

Csütörtökön megkerestük a műsorvezetőt, hogy ismét alkalma legyen elmondani a véleményét. Írásban juttattuk el hozzá a következő kérdéseket:

1. Pontosan mikor vették el a jogosítványát?

2. Mikor teljesítette az ilyenkor kötelező utánképzés elméleti és gyakorlati feladatait?

3. Mikor kapta vissza a jogosítványát?

Demcsák Zsuzsától az alábbi választ kaptuk: – A jogosítványommal kapcsolatos időpontok csak rám tartoznak. Jogszerűen használom és minden más feltételezés jogi következményeket von maga után. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.